szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A lakossági gázárak az új földgáztörvény, illetve árszabályozás hatályba lépése után is legfeljebb az infláció mértékében nőhetnek - mondta Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista alelnöke. A törvény jövőre léphet életbe. 

Az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője szerint szükség van az új törvényi szabályozásra, mivel az előző kormány nem kért átmeneti mentességet a csatlakozási tárgyalásokon. "Ezért jövőre az uniós irányelveknek megfelelően kell biztosítani a piacnyitást" - hangsúlyozta Podolák, aki szerint még nincs döntés arról, hogy mikortól és milyen módon ellentételezik a lakossági gázár emelkedését, az azonban már biztosnak látszik, hogy a kompenzáció alapja a világpiacinál jóval alacsonyabb magyar kitermelésű gáz lesz. A megemelt bányajáradékból befolyó 32-40 milliárd forint többletbevételt fordítanák a lakossági gázárak kiegészítésére. (MTI)

Navracsics Rákosrendezőről: Nem az arabok táncoltak vissza, a kormány jogászai között is vita volt a főváros elővásárlási jogáról

Navracsics Rákosrendezőről: Nem az arabok táncoltak vissza, a kormány jogászai között is vita volt a főváros elővásárlási jogáról

Sorozatban a harmadik évben az EU legkorruptabb helye Magyarország

Sorozatban a harmadik évben az EU legkorruptabb helye Magyarország

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Ragyogó megoldás, méghozzá szó szerint: gyémánt hűti a chipet

Ragyogó megoldás, méghozzá szó szerint: gyémánt hűti a chipet