szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lord Robertson NATO-főtitkár bejelentette a leendő NATO-székház tervezésére kiírt nemzetközi pályázat eredményét. A 200 ezer euróval díjazott első helyet a londoni székhelyű SOM+Assar-Skidmore multinacionális tervezőiroda művének ítélte.

A főtitkár elmondta, hogy a győztes pályamű alapján az évtized végéig szeretnék felépíteni a NATO végleges székházát. A mai épületeket Brüsszel keleti peremén harmincöt éve ideiglenes jelleggel építették és a szövetség központja már csak magas fenntartási költségekkel és igen nehezen tud működni benne.
   
A főtitkár nem árulta el a tervezett költségkeretet, de a NATO berkeiben úgy tudják, hogy egymilliárd euró alatt akarják tartani a beruházást. A költségeket a nemzeti költségvetési hozzájárulások arányai alapján vállalják majd a szövetségesek - Magyarországra egy százaléknál kevesebb jut.
Az új székház a bemutatott makett szerint hullámvonalas tetejű, hat-nyolc emelet magas építményekből áll majd, amelyek hét sorban szorosan egymás mögött helyezkednek el. A makettek kissé emlékeztetnek a közeli nemzetközi repülőtér hangárjaira. Egyébként éppen a repülőtér közelsége miatt nem tervezhették a székházat magasabbra.
   
Robertson megköszönte a belga kormánynak, hogy a belga légierő telkét adományozta a NATO-nak, így az új székház építéséhez nem kell lebontani az út túloldalán elhelyezkedő mai székházat, és az építkezés évei alatt a NATO székhelyének működése zavartalan maradhat. (MTI)
Váratlanul, már decemberben távozik a NATO főtitkára
Az előző Trump-adminisztráció idején is tervben voltak a Rogán elleni szankciók, sőt Mészáros és Tiborcz neve is felmerült

Az előző Trump-adminisztráció idején is tervben voltak a Rogán elleni szankciók, sőt Mészáros és Tiborcz neve is felmerült

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint

„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint