szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Európa és Amerika együttműködését nevezte a békés megoldás egyetlen esélyének az iraki ügy kezelésében Medgyessy Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben napirend előtt. Az ellenzéki felszólalók felelőtlen és szervilis döntésnek nevezték a nyilatkozat aláírását, továbbá felrótták, hogy előtte a miniszterelnök nem tájékoztatta az Országgyűlést és a közvéleményt.

A kormányfő felszólalásában többször is hangsúlyozta: az Irak ügyében kialakult helyzetben a békés megoldás híve, de elfogadhatatlan számára a tömegpusztító fegyverek jelenléte. Európának a konfliktus békés rendezésében betöltött szerepét kiemelve leszögezte: "nincs Amerika-ellenes Európa", az egyetlen esély az Egyesült Államok és Európa együttműködése. A kormányfő úgy vélte, az általa és több európai vezető politikus által aláírt levél a békés megoldást és a kérdésben kialakítandó közös álláspontot szorgalmazza. Medgyessy szerint az, hogy a levél aláírására hazánkat is felkérték, azt jelenti: az országnak külpolitikai súlya van. A miniszterelnök jelezte: eleget tesz a parlament külügyi bizottsága meghívásának, és megjelenik a testület előtt.
Az ellenzéki felszólalók felelőtlen és szervilis döntésnek nevezték a nyilatkozat aláírását, továbbá felrótták, hogy előtte a miniszterelnök nem tájékoztatta az Országgyűlést és a közvéleményt. „Önnek egyszerűen nincs joga ahhoz, hogy háború és béke kérdésében kész helyzet elé állítsa a magyar parlamentet és a közvéleményt” - fogalmazta meg a miniszterelnökhöz szóló kritikáját a Fidesz részéről Németh Zsolt. A politikus kitért arra, hogy a levél megosztja az európai államokat, ezzel kapcsolatban feltette a kérdést: "célszerű-e magunkra haragítani Franciaországot és Németországot". Az MDF-es Herényi Károly a tartalom és az eljárás szempontjából közelítette meg a levelet, rámutatva: fontos a terrorizmus elleni küzdelem, de politikai szempontból Európa sem egységes. A miniszterelnök eljárását érintve szükségesnek tartotta, hogy "ilyen súlyú ügyekben" mindig történjen egyeztetés.
A kormánypárti frakciók képviselői elmondták: a levél kiáll az európai és euroatlanti egység mellett, együttműködést sürget a terrorizmus ellen, a tömegpusztító fegyverek felszámolásáért, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának a határozataira hivatkozik. Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője leszögezte: pártja egyetért a levél tartalmával. (MTI)

Az 1079 lóerős új Corvette porig alázza a riválisait – videó

Az 1079 lóerős új Corvette porig alázza a riválisait – videó

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint