szerző:
hvg.hu

Szaúd-Arábia azt ajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy a muzulmán államokból hozzanak létre olyan koalíciós erőt, amelynek feladata lenne Irak ideiglenes megszállása Szaddám Huszein elnök megdöntése után - tudta meg az amerikai ABC televízió.

Az amerikai ABC televízió csütörtökön fehér házi forrásokra hivatkozva jelentette, a titkos ajánlatot Abdallah bin Abdel-Aziz trónörökös egyik fiával üzente meg George Bush kormányának. A terv szerint Törökország vezetésével létrehoznák a muszlim államok koalícióját, és ennek fegyveres erőit telepítenék Irakban a Szaddám Huszein fölötti győzelem után. Ez a kontingens addig maradna, amíg Bagdadban átmeneti kormány nem alakul. Az iszlám megszálló erők alkalmazása csillapíthatná a Közel-Keleten izzó USA-ellenes indulatokat, amelyek hatását a Washingtonhoz hű, mérsékelt arab kormányok sem hagyhatták figyelmen kívül - jegyezte meg az ABC.
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter csütörtök este a Public Television tévéállomásnak azt nyilatkozta: a katonai felvonulás az Perzsa-öböl térségében elérte azt a szintet, hogy az amerikai és brit erők bármikor megkezdhetik az Irak elleni hadműveleteket. A védelmi tárca készen áll arra, hogy bármikor elindítsa a támadást, ha az elnök kiadja rá a parancsot - mondta a miniszter, aki azonban nem volt hajlandó konkrét számokat mondani.
Kormányzati tisztségviselők közlése szerint az amerikai és brit erők létszáma a Perzsa-öböl térségében február végére meghaladja a 200 ezret. A térségbe öt amerikai és egy brit repülőgép-hordozót is vezényeltek. (MTI)
Karácsonyi dalt írtak a Brexitről – videó

Karácsonyi dalt írtak a Brexitről – videó

Jönnek a rabszolgatörvény miatti útelzárások

Jönnek a rabszolgatörvény miatti útelzárások

Lavina Romániában: meghalt egy túrázó

Lavina Romániában: meghalt egy túrázó

A Queen-film katasztrófa lett volna Sacha Baron Cohennel

A Queen-film katasztrófa lett volna Sacha Baron Cohennel

Borús lesz a vasárnap, de 10 fok is lehet ma

Borús lesz a vasárnap, de 10 fok is lehet ma

Így telt az újabb zajos szombat Franciaországban

Így telt az újabb zajos szombat Franciaországban