szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Annus Adrián a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek hivatalosan is jelezte, hogy befejezi pályafutását. Ez azt jelenti, hogy a magyar szövetség nem indíthat fegyelmi eljárást az olimpiai bajnoki címétől doppingvétség miatt megfosztott kalapácsvetővel szemben, aki jelezte, valószínűleg visszaadja aranyérmét.

Babinyecz József, Annus és a hozzá hasonlóan az athéni játékokról győztesként kizárt diszkoszvető Fazekas Róbert menedzsere az MTI-nek elmondta, több mint egy hete hivatalosan, írásban is értesítették az IAAF-et arról, hogy a kalapácsvető nem folytatja a versenyzést – írja az MTI.



"Ezt a formulát negyedévenként kell kitölteni, feltüntetve, hogy az atléta mikor és hol tartózkodik, vagy jelezni, hogy befejezi pályafutását. Megkérdeztem Adriánt, aki akkor azt mondta, hogy abbahagyja. Ez azt jelenti, egy évig nem versenyezhet, akkor sem, ha meggondolja magát" - nyilatkozott Babinyecz József. A menedzser hozzátette, nem zárható ki, sőt valószínű, hogy Annus - aki augusztus 31-én azt mondta, nem adja vissza aranyérmét - ezt mégiscsak megteszi.



A két sportoló a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, de nem jó előjel számukra, hogy a CAS fellebbezésekkel foglalkozó testületének vezetője az a német Thomas Bach, aki Athénban Szergej Bubkával és Dennis Oswalddal együtt - Fazekas és Annus esetében is - a fegyelmi bizottságot alkotta.



Fazekas versenyzési engedélyét az IAAF kérésére a fegyelmi eljárás idejére felfüggesztette a MASZ. Annus ellen viszont nem indíthat fegyelmit. "A sporttörvény értelmében nem indítható fegyelmi eljárás azzal a sportolóval szemben, aki befejezte pályafutását" - mondta Rábold Gusztáv, a MASZ elnöke.
Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden