szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megérkezett csütörtökön Pekingbe George Bush amerikai elnök, hogy részt vegyen az olimpiai játékok megnyitó ünnepségén.

Látogatását még az utolsó pillanatban is szópárbaj előzte meg: Bush Thaiföldön nyilatkozatot tett az emberi jogok nyugtalanító kínai helyzetéről, amit a kínai külügyminisztérium a belügyekbe való beavatkozásnak minősített.

Az amerikai elnök négy napot tölt a kínai fővárosban. Részt vesz egy istentiszteleten egy protestáns templomban, nyilatkozatot tesz a vallásszabadságról, és felavatja az új amerikai nagykövetséget. Szombaton találkozik Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfővel, és megtekint több sportversenyt.

MTI Világ

Bush a pápánál

A vatikáni kertekben fogadta XVI. Benedek pápa George Bush amerikai elnököt és hitvesét, Laurát.

Hét nap

Bush búcsúja Európától

Az Irán elleni szankciók szigorítására keresett szövetségeseket elnöksége utolsónak szánt európai látogatásán George W.

MTI Sport

Marion Jones kegyelmet kért Bush elnöktől

George W. Bush amerikai elnöktől kért kegyelmet a márciusban bebörtönzött Marion Jones, a többek között doppingvétség miatt elítélt amerikai sprinter egy texasi büntetés-végrehajtási intézetben tölti hat hónapos szabadságvesztését.

Luxusvadászatokat hirdet a turai kastély képeivel egy cég, Tiborczék azt állítják, visszaélés történt

Luxusvadászatokat hirdet a turai kastély képeivel egy cég, Tiborczék azt állítják, visszaélés történt

Barabás Richárd vitára hívta Soproni Tamást, miután vallásgyalázónak nevezte a Párbeszéd plakátjait

Barabás Richárd vitára hívta Soproni Tamást, miután vallásgyalázónak nevezte a Párbeszéd plakátjait

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?