szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bírálta a pekingi olimpia mérkőzésein alkalmazott pontozást Teofilo Stevenson háromszoros olimpiai bajnok, kubai ökölvívó-legenda.

Az 1972-es, 1976-os és az 1980-as ötkarikás játékok szupernehézsúlyú bajnoka úgy vélekedik, hogy sok ütést egyszerűen nem vesznek figyelembe és szerinte az a probléma, hogy a számoláskor a bírók reakciója és a technológia együttesen érvényesülnek. Így nem lehet kideríteni, hogy emberi vagy gépi hibáról van-e szó.

Öt bíró dönt a pontokról. Mindegyik előtt két gomb van, bokszolóként egy. Egy pont akkor válik érvényessé, ha legalább három bíró egy másodpercen belül nyomja meg a gombot. A pontozás e módját több csapat, a kubai mellett az ecuadori, a kolumbiai és az ukrán is kifogásolta. Dominique Nato, a francia válogatott technikai igazgatója is "bizarrnak" nevezte a számolást, és felhívta a figyelmet arra, hogy érvényesnek látszó találatokat nem regisztrálnak.

MTI Olimpia

Négy sportág hozhat még érmeket a magyar csapatnak

Vasárnapra négy sportágra szűkült az a kör, amelyben a magyarok érmet szerezhetnek a pekingi olimpián. Kilenc sportág versenyei már lezárultak, a mérleg eddig négy ezüst, egy bronz, két negyedik, négy ötödik és három hatodik hely.

MTI Olimpia

Kovács Tamás szerint a MOB egy utazási iroda

Nincs magyar sportirányítás, ugyanis akik tizenkét éve ezzel foglalkoznak, nem értenek hozzá, a politika pedig egy utazási iroda szintjére fokozta le a Magyar Olimpiai Bizottságot - állítja Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója.

hvg.hu Olimpia

„Az egyik golyószóróval támad, a másik kőbaltával”

Ők is éremért jöttek. Sebzett lélekkel. A csapat tagjai és a tartalék, Újlaky Virginie között háború dúlt, s bár nem ropognak már a fegyverek, ma is dúl. Újlaky ugyan korábban elfogadta a szövetség válogatási elveit, mégis nekiment mindenkinek, többek között társának, Varga Gabriellának is azért, hogy egyéniben is indulhasson Pekingben.

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár