szerző:
MTI

A pekingi olimpia a közvetítés és a technológia terén is rekordot döntött, a játékokról készült felvételeket mintegy 4,5 milliárd ember nézhette a televíziós és az internetes adások segítségével.

"Az ötkarikás játékok történetében most először digitálisan és nagyfelbontásban (HD) közvetítik az olimpiát" – mondta Timo Lumme, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) televíziós és marketingszolgáltatásainak igazgatója.

Az athéni játékok idején még csak nyolc országban kísérleteztek az olimpia interneten keresztüli, késleltetett közvetítésével. Az NBC amerikai tv-csatorna internetes oldalán a négy évvel ezelőtti olimpiához képest harmincszorosára, a két évvel ezelőtti torinói télivel összvetve pedig tizenkétszeresére nőtt a videókat megtekintők száma.

Kínában az elmúlt 12 napon 102 millió ember figyelte az online internetes közvetítést, további 146 millióan pedig a már felvett eseményeket nézték vissza.

Lumme szerint eddig még soha nem látott mennyiségben készültek különböző olimpiai sportműsorok, 200 ország a közvetítési jogokkal rendelkező partnereivel közösen közel ötezer órányi adást gyártottak. "Számítások szerint a különböző műsorkészítők Athénhoz képest háromszor több olimpiai adást készítenek" – hangsúlyozta az igazgató.

A kínai televíziózás történelmében a nyolcadikai megnyitóünnepségnek volt az eddigi legnagyobb nézettségi aránya, a világ legnépesebb országában megközelítőleg 842 millió ember nézte a képernyők előtt a ceremóniát. "Végleges globális adatokkal ugyan még nem rendelkezünk, de a megnyitóünnepséget világszerte közel 1,2 milliárd ember nézhette" – tette hozzá Lumme.

Augusztus 9. és 16. között a kínaiak 96 százaléka nézte közvetítéseket. A városi lakosság az olimpiát megelőző heti nézettségi adatokhoz képest négyszer több időt, összesen 750 percet töltött a tévékészülékek előtt, míg a vidéken a korábbi átlag 3,6 szorosát, azaz 990 perc közvetítést látott az olimpia első hete során.

A Kínai Központi Televízió (CCTV) összesen 9 csatornán sugározza az olimpiai műsorokat, ezen felül 30 városban 50 ezer autóbuszon 100 ezer LCD-televíziót üzemeltek be.

Átneveztek egy New York-i metrómegállót Kobe Bryant rajongói

Átneveztek egy New York-i metrómegállót Kobe Bryant rajongói

Nyomoznak a dusnoki szülők ellen, akik nem anyakönyvezték újszülött gyermeküket

Nyomoznak a dusnoki szülők ellen, akik nem anyakönyvezték újszülött gyermeküket

Nagy Zsolt: Azt volt a legnehezebb elfogadni, hogy ugyanolyan vagyok, mint az apám

Nagy Zsolt: Azt volt a legnehezebb elfogadni, hogy ugyanolyan vagyok, mint az apám

Ilyen a közúti „agresszió” kanadai módra

Ilyen a közúti „agresszió” kanadai módra

 Elmagyarázták, hogyan juthatott be 70 migráns Magyarországra

Elmagyarázták, hogyan juthatott be 70 migráns Magyarországra

Egy tanulságos ábra a „nem létező” tanárhiányról

Egy tanulságos ábra a „nem létező” tanárhiányról