szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kenus Vajda Attilát követve az 500 m-en versenyző magyar női kajaknégyes is egyből a pénteki döntőbe jutott előfutamából a pekingi olimpián. Ugyanez mondható el a Kammerer Zoltán-Kucsera Gábor kajak kettesről.


Lendületben a lányok
© MTI - Földi Imre
A nyár eleji edzőváltást övező viharok és botrányok után bő két hónapja alakult Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa összetételű egységet a kanadaiakkal, az ausztrálokkal, a lengyelekkel és a spanyolokkal sorsolták össze, az első három hely ért finálét. A továbbjutás kiharcolása a papírformának megfelelően nem okozott gondot a 23-szoros vb-győztes Kovács vezette hajónak, amely a lengyelek és az ausztrálok előtt, egy hajóhossz előnnyel elsőként "csapott" a célba, így már a fináléra összpontosíthat.

A másik futamot a vezérevezős Carolin Leonhardt betegsége és kényszerű kiválása miatt megváltozott összeállításban induló, címvédő németek nyerték hatalmas fölénnyel a kínaiak és a dél-afrikaiak előtt. A legendás Birgit Fischer unokahúga, Fanny Fischer által sztrókolt németek 1:33.912, a magyarok pedig 1:34.321 perc alatt teljesítették a távot.

"Úgy mentünk végig, ahogy akartunk, azt csináltuk, amit gyakoroltunk, azt nem szeretném elmondani, hogy mi az. Szerintem jól sikerült minden, amit elterveztünk. Hallottam, hogy a németek elvesztettek egy embert, csere volt a csapatukban, de azt hiszem, hogy ezzel nekünk nem szabad foglalkozni, a döntőben csak saját magunkra kell figyelnünk" - mondta a befutó után a távirati irodának Kozák.

Ugyancsak egyből a döntőbe jutott a futamában fél hajóhosszal győzedelmeskedő Kammerer Zoltán-Kucsera Gábor kajak kettes 3:16.636-os idővel. A mieink a lengyeleket és az új-zélandiakat is maguk mögé utasították, a mezőny tehát nem volt gyenge. Kolonics György emlékere valamennyien fekete karszalaggal vágtak neki a saját futamuknak.

További olimpiai híreink

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

Furcsa eredmény jött ki, amikor megnézték, melyik nemről milyen képeket dob ki a Google

Furcsa eredmény jött ki, amikor megnézték, melyik nemről milyen képeket dob ki a Google