Vigyázni kell velük

Creative Commons

Ahogyan ígértem a múlt héten, most azzal folytatom, hogyan közlekedjünk Bangkokban, bemutatom a vásárlási lehetőségeket, elmondom, miért éppen Bangkokban választottam varrónőt, és megpróbálom felfedni, miért oly népszerűek a helyi plasztikai sebészetek a külföldiek körében.

Miért csak az erős idegzetűeknek való a tuk-tuk?
Ez a motoros riksa érdekes jármű, egyszer mindenképpen ajánlatos kipróbálni, de:
1. alkudni kell a végtelenségig, mert a tuk-tukosok többsége nagy gazember: a reális ár többszörösével indít, vagy ha nem, és olcsó árat mond, annak az az oka, hogy be fog vinni a létező összes szabóságba és ékszerboltba (jutalék reményében), utóbbiakban ráadásul előfordul, hogy hamis ékszert sóznak a turistákra. A reális ár, bárhová megyünk is a városban, nem haladja meg a 100 bahtot!
2. készüljünk fel arra, hogy a tuk-tukosok idegesítően közlekednek, és bizony sokszor halálfélelmünk lesz, amikor a sávok között életveszélyesen manővereznek.
3. mivel Bangkok levegője nem a legtisztább, igen kellemetlen lesz, ha a régi buszok, kivénhedt teherautók kipufogógázát kell szívnunk.
Tuk-tuk helyett ajánlható:
1. a taxi, mert meglehetősen olcsó, de amikor beszállunk, ne menjünk bele semmiféle alkuba, hanem mutassunk rá az órára, és mondjuk hangosan: „taxameter”! (A sofőrök többsége nem, vagy alig beszél angolul.) Ha a sofőr nem hajlandó bekapcsolni az órát, és nem akarunk sokat fizetni a fuvarért, szálljunk ki és próbálkozzunk másik taxissal. A városon belül 60-80 bahtért (körülbelül 300 forintért) a legtöbb célponthoz eljuthatunk mérőórával.
2. a magasvasút, mert ez a legkulturáltabb tömegközlekedési eszköz, gyakran jár, légkondicionált, és egy út 25 bahtba kerül. A legfontosabb csomópontokhoz eljuthatunk vele, átlátható térképek segítenek az állomásokon az eligazodásban.
3. a metró, amely zsetonnal működik, és ugyanolyan színvonalas, mint a magasvasút.
4. ahová a fentiek nem visznek el, oda biztosan elmehetünk a légkondicionált buszok valamelyikével. Mivel a helyieknek ezek a járatok drágák, ezért a klímás buszok szinte mindig üresek – míg azokon, amelyekben a szellőzést legfeljebb a nyitott ablakok biztosítják, fürtökben lógnak az emberek.

Piaci körkép

Creative Commons

Hol vásároljunk?
A regényhőseim különböző helyeken vásárolnak: Paul például rögtön az utcai árusoknál elcsábul, és szert tesz egy csomó hamis pólóra (kötelező alkudni!), de Helen, a topmodell a színvonalas üzletközpontokat részesíti előnyben. Átmenet a két vásárlási forma között az MBK Bevásárlóközpont: ez a több emeletes, hatalmas komplexum a magasvasút egyik végállomásánál, a National Stadiumnál található, és az a jellegzetessége, hogy olcsó és drága boltok egyaránt helyet kaptak benne, hatalmas választékkal. Harmadik lehetőség a piacozás: a legnagyobb ruhapiac a Pratunam Market, amit itt nem kapunk meg, azt sehol… ám csak erős gyomrúaknak ajánlom itt a vásárlást, mert a szagok időnként kibírhatatlanok. Az árusok ugyanis főzögetik az ételeiket, és néhány csótány is elsuhan(hat) a lábunk alatt. Egyébként egzotikus élmény, csak rá kell hangolódni.

A bangkoki varrónőm
Bangkokban rengeteg a szabászat. Olcsón dolgoznak, de többnyire tucatárut gyártanak: némelyik szabóság a méretvételtől számított pár órán belül elkészül egy komplett öltözékkel. Nem muszáj azonban a legelső helyre berohannunk. "A bangkoki varrónőm”. Így emlegetem a barátaimnak Srit, a thai női szabót, akivel harmadik-negyedik thai utam során találkoztam, amikorra pedig már végleg letettem arról, hogy bármely szabász megvalósíthatná a bennem élő „kis divatdiktátor” elképzeléseit. Ugyanis a legtöbb – olcsón dolgozó, és egy komplett öltönyt, kosztümöt inggel, blúzzal elkészítő – szabó nagyüzemben dolgozik, nem kifejezetten az haute-de-couture szellemében. Tehát nem túl igényesen, bár korrektül. Aztán találkoztam Srivel. Ez a rátalálás sem volt mindennapi: különleges katalógusra tettem szert egy divatháznál, és abból egy szép vonalú, komplikált kosztümöt és ruhát szerettem volna megvarratni. Mindenki a fejét csóválta, önkritikus szabók közölték: ez nekik nem menne. Végül egyikük a fülembe súgta Sri nevét és címét. Sri középkorú thai nő, két varrónővel dolgoztat a szabászatában, és csak bólintott, amikor a képre nézett. Majd mondott egy Thaiföldön igencsak soknak számító összeget, amelytől egy pillanatra leesett az állam, de rámutatott a katalógusra és csendben leszögezte: „Pont így fog állni rajtad”. És így történt. A legelegánsabb, mégis legegyszerűbb, lágyan a testemre simuló ruháim azóta csakis Sri kezét dicsérik… Szóval, azt javaslom, ne rohanjunk be az első indiai szabó üzletébe, hanem nézzük meg, miként dolgozik a mester, mert aranykezű szabókat is találhatunk!

Dr. Thep munka közben...

Fejős Éva

Mellesleg: plasztikai műtét
Egy utazási csatornán láttam, hogy elég sok amerikai azért is utazik Thaiföldre, hogy mialatt megismerkedik egy másik kultúrával, „mellesleg” kicsit megplasztikáztassa magát. Aztán tavaly, egy riportsorozaton dolgozva, én is végigjártam jó néhány klinikát. Háromféle kategóriába sorolnám a rendelőket:
1. Ötcsillagos klinikák: a magánkórházak, klinikák fantasztikusan felszereltek, többnyire ügyes kezű, gyakorlott, az angolt jól beszélő orvosok dolgoznak ezeken a helyeken, és sorozatban kerülnek ki a kezük alól a „megfiatalodott” páciensek. Nem dolgoznak olcsón, de még mindig például a hazai műtéti árak alatt vannak az áraik.
2. Ugye, ez tévedés? - ezt kérdeztem először az ilyen középkategóriájú rendelő előtt. Inkább olyan rendelők ezek, amelyeket fodrászatnak néznénk. Utcai portállal, linóleumpadlóval, mezítláb közlekedő orvosokkal – de az eredményeik többnyire jók. Áraik közepesek, rengeteg a külföldi páciensük, én is találkoztam olyan ír és ausztrál turistákkal, akik ilyen helyen végeztették el a mellnagyobbítást/ráncfelvarrást… és túlélték, sőt. Az arcliftingen átesett beteg a műtét másnapján már alig volt duzzadt, és a varratai is alig látszódtak. (Én mégse merném ilyen helyen elvégeztetni, ha műtét előtt állnék.)
3. Úgysem mersz bejönni! - mert nem hiszel a szemednek… Körülbelül ezt ordítják magukról azok a rendelők, amelyekbe az ember csak óvatosan merészkedik be. Doktor Thep rendelője például pont ilyen. Az „intézmény” egy ruhapiacon található, rozzant kerekes szék áll a váróban, és egy sor kimustrált műanyag szék. Inkább kosz van, mint tisztaság, az orvos hanyag eleganciával, mezítláb, utcai ruhában, maszkban operálgat (több műtétjét is végignéztem), betegei főleg thaiok, de néhány európai is idemerészkedik, elsősorban olcsó árai miatt (egy mellplasztika francia implantátummal alig több, mint háromszázezer forint). Az orvos nem altat, hanem helyi érzéstelenítésben operál, biztos kézzel, és néhány eredmény, amit láthattam, igen meggyőző volt. De sosem mernék ilyen körülmények közé „befeküdni”. Ő egyébként az az orvos, aki már közel ötezer mellplasztikát és több mint ötszáz nemátalakító műtétet végzett. Utóbbit én is végignézhettem: egy transzszexuális „fiút” alakított nővé másfél óra alatt, és – biztosan tudom, mert később meglátogattam – Wawa túlélte a tortúrát, sőt, azóta elégedett nőként éli az életét. Róla mintáztam egyébként a regényemben felbukkanó fiatal transzszexuális, Wao alakját.

Legközelebb továbbmegyünk Bangkokból, méghozzá vidékre: például Ayutthayára (a vízen), ahol akár napokat tölthetünk el a nyugdíjas és a bébielefántok között, de elugrunk a fehérhomokos Hua-Hin tengerpartjára, a királyi család kedvenc nyaralóhelyére is.

Fejős Éva