„Miután felébresztettek, egy halom cső lógott ki belőlem. Nagyon furcsa, hogy még mindig érzem a hiányzó lábam, egészen a lábujjaimig. Időközben vetettem egy fél pillantást a lábamból megmaradt, eltakart csonkra, de azt hiszem, mára ennyi pont elég is lesz belőle. Úgy tűnik, nem fogom valójában befogadni a lábam hiányát egészen addig, amíg meg nem próbálok felállni” – olvasható a lábát egy rosszindulatú daganat miatt elvesztő Suc Eckstein írónő blogjának egyik áprilisi bejegyzésében.

Miért akarja valaki az ilyen jellegű, borzalmas és fájdalmas élményeket világgá kürtölni? – tette fel a kérdést a brit lap az írónőnek, arra keresve választ, hogy az interneten tömegével megtalálható hasonló betegségnaplók gazdái miért döntenek úgy, hogy publikálják történetüket. Ecksteinnél természetesen nyilvánvaló ok a foglalkozása, emellett azonban természetesen egyéb tényezők is közrejátszottak. "Nem élem online az életem, a blog ötlete is az egyik ismerősömtől jött. Gondoltam, nézzük meg, s már a műtét előtti hetekben elkezdtem gondolatokat írni arról, hogy milyen lesz utána" – vázolja fel az alaphelyzetet, hozzátéve, hogy ő maga lepődött meg a legjobban azon, ahogy a blogírás pillanatok alatt beszippantotta. A műtétet megelőző napokban már részletesen naplózta elmélkedéseit, és az amputációból történő ébredése után is szinte azonnal posztolt: azon a napon egy papírra írta le a fenti gondolatokat, és férje segítségével került ki a netre a bejegyzés.

Eckstein elmondása szerint a blogra nem csak ő, hanem barátai, családja és kollégái is hamar „rászoktak”, így nem csak magának írt. Az írónő egyetért a pszichológusokkal, akik szerint a hasonlóan súlyos beavatkozásokon átesett vagy súlyos betegséggel élő páciensek számára a rendszeres naplóírás segíthet feldolgozni a traumatikus eseményt és erősítheti azt az érzést, hogy nem csúszott ki alóluk életük teljesen, emellett pedig a legtöbb esetben visszaesett társas érintkezést is pótolhatja.

"Az otthon, tétlenül töltött idő alatt a blogom vezetése tartalommal tölti meg a lassan múló órákat és rövid idő alatt a napi programom szerves részévé vált, bizonyos szinten rendszert adott az életemnek" – vallja az írónő, aki szerint az, hogy tudja, hogy sokan olvassák a blogját, és pozitív visszajelzéseket kap, megerősítést jelent arra nézve, hogy van miért megosztani állapotával kapcsolatos tapasztalatait, gondolatait.