"Kinek az ágyasa lehet? Ez annyira magyar!" - beszélgetés Osvárt Andreával
Azért tart ott, ahol, mert sokat volt dacos. A modellből nemzetközi karriert építő színésznővé vált Osvárt Andreát otthonában látogattuk meg, hogy filmjeiről, ösztönzőiről, sőt, a rövid hajról beszéljünk vele. Meg arról is, hogy a búskomor Himnusz ellenére hol a legjobb élni.
hvg.hu: Az olasz-magyar kulturális évad nagykövetévé választották. Ez mit jelent pontosan?
Osvárt Andrea: Még én sem tudom. Kinevezték 2013-at a magyar-olasz kulturális évnek, amit mindkét országban koncertekkel, kiállításokkal, irodalmi estékkel ünnepelnek, hogy népszerűsítsék egymás kultúráját. Ehhez kértek fel még nyáron, én pedig elvállaltam.
hvg.hu: Itthon rövid ideig próbálkozott színészként, nem is volt társulat tagja. Hogy menne a sora Magyarországon, ha marad?
O.A.: Én legszívesebben megreformálnám az egész színészi szakmát, de a politika beleszól. Mindig beleütközik az ember egy nála hatalmasabb döntéshozóba. És akkor már csak az a fontos, hogy kivel vagy jóban, kinek lobbizol, kinek érdeke, hogy létrehozz valamit. Ez külföldön is így van, ott mégis könnyebb.
hvg.hu: Miért könnyebb?
O.A.: Itthon szinte lehetetlen megélni a szórakoztatóiparban. Csak annak sikerülhet, aki folyamatosan haknizik és a képernyőn van. Ez nagyjából 5-10 kinevezett sztár. Amikor kimentem Olaszországba, rögtön az volt az érzésem, hogy ott nem kell kiszolgáltatottá válni, vagy megalázó helyzetbe kerülni a megélhetésért. Magyarországon méltatlan a színészek sorsa: éhbérért rengeteget kell dolgozni.
hvg.hu: Gyerekkorától fogva nemzetközi karrierre készült?
O.A.: Hat éves korom körül kezdtem el nézni filmeket, a színésznőket látva képzeltem el, hogy én is lehetnék ilyen. De mivel Tamásiban éltem, ez nagyban korlátozott, közben növelte bennem a dacot, a mérget és a vágyat. Tizenhat évesen indultam el a modellpályán, közben félig tudatosan közeledtem a kamerák felé. De logikusnak és egyszerűbbnek tűnt, ha közben modellkedem, mert amellett tudtam tanulni, és pénzt keresni. Az első szerepeim reklámfilmekben voltak, itt forgatott amerikai filmekbe tudtam bekerülni egy-egy mondattal.
hvg.hu: Kik voltak a gyerekkori példaképei?
O.A.: Catherine Deneuve és Grace Kelly, tőlük próbáltam ellesni valamit, nemcsak a színészi klasszisukból, hanem a lenyűgöző eleganciájukat is. Ezt próbáltam én is elsajátítani, hogy megkülönböztessem magam másoktól.
hvg.hu: Erre a modellkedés nem igazán alkalmas.
O.A.: Valóban nem. Ezért is hagytam abba 23 évesen nyolc év után, pedig még bőven lett volna időm a szakmában. De lélekölő volt, hogy azért a pénzért – ami persze akkoriban nem volt kevés – a teljes személyiségemről le kellett mondanom: ne egyél, ne igyál, mert elmosódik a smink, ne ülj le, mert összegyűrődik a ruha, és lehetőleg ne is beszélj, mert arra senki sem kíváncsi – ez a velejárója. Egy idő után úgy éreztem, hogy utat kell törni az egyéniségemnek. Itthon viszont beskatulyáztak modellként, ezért máshogy fogtam hozzá a karrierépítésbe Olaszországban.
hvg.hu: Hogy?
O.A.: Eleve színésznőként mutatkoztam be. Amikor elindultam, először csak pár hónapot terveztem kint eltölteni. Ahogy elkezdtem ismerkedni, nézelődni, jöttek a lehetőségek. Biztos, hogy az előző munkám jó útravaló volt, de az egyetemen is meggyőző voltam a szóbeli vizsgákon. A másik fontos tényező, hogy semmilyen szociális és financiális háló nem volt alattam Olaszországban.
Mennem kellett, mint egy tank. Interneten kerestem az ügynökségeket, rohantam egyik castingról a másikra. Úgy csináltam, mintha profi magyar színésznő lennék, aki tud olaszul. Az önéletrajzomban volt három film, azt persze nem írtam bele, hogy csak statiszta-szerepeim voltak.
hvg.hu: Milyenek voltak az első forgatások?
O.A.: Eleinte hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam. Egy rendőr-sorozatban kapott hullaszerephez azt próbálgattam, hogy meddig tudom visszatartani a lélegzetemet hitelesen. Később kezdtem belejönni a filmezésbe, hozzájött a rutin. Tíz év elteltével már nem mindig a lelkesedés dominál.
hvg.hu: A Los Angeles-ben forgatott, Luc Besson-féle A szállító sorozatról például azt mondta, hogy akciócsirkét kell játszani. Azt lelkesen csinálta?
O.A.: Két robbanó autó között magas sarkúban elrohanni azért nem túl nagy kihívás. Annak örülök, hogy sikerült kiharcolni két dolgot: az benne maradt, hogy magyar vagyok. Másrészt megkülönböztethető vagyok a többi, szexuális tárgynak beállított női szereplőtől. A miniszoknyás csajokhoz képest rajtam mindig nadrág van, hosszú ujjú ing. Egy intelligens nőt játszom, aki nem adja olyan könnyen magát.
hvg.hu: Egyébként nem is vállalta volna?
O.A.: Dehogynem, hisz egy 43 millió dolláros produkcióról van szó. Csak rosszabb lett volna. Nehéz, mert manapság gyorsabb népszerűséget lehet elérni a feltűnősködéssel, vetkőzéssel. Viszont nagyon rövid ideig használja a szexepilből élő lányokat a rendszer. Én szeretek hosszabb távlatokban gondolkodni. Penélope Cruz az egyik példaképem: Európában jó, nézhető művészfilmeket csinál, Amerikában pedig nyomja a kommerszet. Megtartja mindkét közönséget.
hvg.hu:. A szállító az utóbbi kategória, a díjnyertes Maternity Blues az előbbi. Mennyit készült ezekre?
O.A.: Folyamatosan járok kurzusokra, ez külföldön természetes. Egy-kéthetes kurzusokra szoktam jelentkezni, ahol szinte kicserélődöm. Intenzív időszakok ezek, teljes transzformáció: még aludni is úgy kell menni, ahogy az adott karakter. Számomra ez az alkotás lényege: a karakter múltját, pszichéjét magamévá akarom tenni. És az sem utolsó, hogy ilyenkor a megszabadulok a médiafelhajtástól, nem kell interjúkkal, fotózással foglalkoznom, meg mindennel, ami sallang.
Kitisztul a fejem, és rájövök, hogy színésznő vagyok. Közben terápia is. A karakterekbe csak azt lehet beletenni, ami megvan az emberben, de szinte mindent ki tud hozni egy jó tanár. Elvisz a végletekig, kihozza még a gyilkos ösztönöket is.
hvg.hu: A Maternity Blues-ban egy gyilkos anyát játszik. A felkészüléshez ott volt a segítség, de mi következik utána? Könnyen meg lehet szabadulni a gyilkos ösztönöktől?
O.A.: Azt gondoltam, hogy nem tudok soha többé játszani. Években mérhető a feldolgozási szakasz a komolyabb szerepeknél. Tíz filmet úgy csináltam meg, hogy utána rettenetes időszakok következtek. Napokig tartó sírás és depresszió. Véget ért a forgatás, már nem Carla voltam – például -, és nem volt mellettem Luigi. Minden alkalommal mintha a szívemet tépték volna ki. Változtatnom kellett, régen nulla százalékot használtam Osvárt Andreából, a karakteré volt a száz százalék. Mert akkor színész valaki, ha van közönsége, és az a szerepein keresztül méltatja.
Amikor a színész nem játszik, akkor megszűnik létezni. Ez identitászavart okoz, vasidegzet kell hozzá. Egyébként hajlamos a színész belecsúszni a szerepbe, amit játszik. Úgy kezeltem a problémát, hogy eltoltam az arányokat Osvárt felé. Teret kellett hagynom a saját életemnek. A családom ebben sokat segített.
hvg.hu: Középső gyerek, apukája elhagyta magukat kiskorában, ezek mennyire meghatározóak az életében?
O.A.: Nálam is ott a középső gyerek-szindróma. A nővérem volt az első, ő kapta az új ruhákat, én már csak a kinőtt holmikat, az öcsém meg a játékokat, mert ő meg az utolsó, a kicsi. A kettőjük között pedig reménykedtem, hogy majd rám is figyelnek egyszer. Ilyen dolgokból áll össze egy egyéniség. A dac viszi előre az embert, ezt angolul drive-nak hívják a szakmában. Ezek az élmények, haragok összegyűlnek, és elszánttá teszik az embert. Különb akar lenni.
hvg.hu: A rövid haj is dacból van? Nem volt nehezebb érvényesülni nőként, modellként, színészként ezzel a frizurával?
O.A.: Valójában genetikai az oka: vékonyszálú hajam van, anyukám mindig vágta, hogy erősödjön. De maradt, és végül a védjegyemmé vált. Könnyebben megjegyeztek, kiemeltek a tömegből. Így van most a castingokon: 99 szőke, bongyorhajú Barbie baba után ott van valaki más. Ha nagyon vájkálni akarunk, ehhez is kapcsolódik gyerekkori trauma. A lányok kiküldtek az iskolában mosdóból, hogy az a női vécé. Elraktározódott ez a harag is majd-én-megmutatom formájában. Pár év múlva már a címlapokról mosolyogtam le rájuk, rövid hajjal.
hvg.hu: A visszaigazolás és a figyelem keresése másokat inkább a színpadra hajt. Színházi szerepeket nem vállal?
O.A.: Mindig szerettem volna, és Rómában egyszer játszottam is, ami nagyon jó volt. Mivel döntenem kellett, hogy kamera vagy a színház, a filmes karrier mellett maradtam. Egyrészt nehezebb a színház, ami mindennapos erőpróba, viszont a közönség tapsa folytonos visszaigazolást jelent. A forgatáson ilyen nincs, sőt nem is biztos, hogy értékelik az előadásomat. Csapó és továbblépnek a következő jelenetre. Természetesnek veszik, hogy a színész játszik.
hvg.hu: Akkor miből szerzi a szükséges figyelmet?
O.A.: A díjakból például. A tévés népszerűség Olaszországban nem lankad, sőt növekszik. Nem panaszkodhatom, ott megismernek az utcán is. Ez jó érzés. A Facebook is egy hasznos eszköz, hozzászólásokból, rajongói levelekből is lehet táplálkozni. Így tudom például leszűrni, hogy mennyit jelent itthon, hogy külföldön vannak sikereim, és büszkék rám.
hvg.hu: Támadások nem érik ezeken a fórumokon?
O.A.: Dehogynem, és néha én, hülye elolvasom ezeket a kommenteket: Majd meglátjuk, hogy hogy tud angolu! Kinek az ágyasa lehet, hogy megkapja a szerepet? Ez annyira magyar! De most már tudok rajta mosolyogni, hiszen 33 filmet nem lehet úgy csinálni, hogy mindig valakinek az ágyába belebújok. Meg 8 díjat megkapni. Az emberek a saját sikertelenségüket úgy próbálják kompenzálni, hogy a másikét is lehúzzák.
hvg.hu: Olaszországban máshogy van?
O.A.: Az olaszok vidámabbak, a magyarokba beleverik már a Himnusszal, hogy nekünk itt rossz, és ne legyen senkinek se jobb, akinek meg jobb, az csaló. Mert az lehetetlen, hogy valaki sikeres önerőből. Olaszországban a magyar átlaghoz képest mindenki viszonylag jól él, ezért nem irigyek. Minden hónapban tudnak venni egy új cipőt, van mit enniük. Nálunk ez nem így van, ettől vagyunk rosszkedvűek, irigyek, melankolikusak.
hvg.hu: Ehhez képest Amerika? Los Angeles?
O.A.: Az meg a másik véglet. Ott csak a pénz számít. Mindenki szóba áll veled, amíg érdeke fűződik hozzá. Hátha holnap megnyersz egy Oscart. Az első találkozásnál még mindenki kedves, de ha nem tudsz felmutatni eredményeket, akkor nem mennek el veled szörfözni, síelni, ebédelni. Csak ha aktív vagy a filmiparban.
hvg.hu: Akkor Olaszország lenne az élhető hely? Itthon lát valami jót?
O.A.: Itthon minden jó. Szerelmes vagyok Budapestbe. Imádom a magyar kajákat, a budapesti közlekedés isteni, nincs nagy forgalom vagy dugó. Rómához képest tényleg paradicsom. Itt el lehet dönteni, hogy autóval, taxival vagy bkv-val járjon az ember. A metró kétpercenként jár, egy zsebkendő sincs eldobva. És nekem egyáltalán nem derogál a tömegközlekedés. Direkt jót tesz a lelkemnek, ha felszállok a 4-6-os villamosra.
hvg.hu: Akkor Olaszországban az a jó, hogy megismerik, itt pedig, hogy nem?
O.A.: Amúgy olyan furák az emberek itthon, mert ott állhatok az újságárusnál, bámulják a címlapon a fotómat, de nem ismernek rám. Az emberek nem tudják elképzelni, hogy ugyanúgy élnek azok is, akik híresebbek, mint az átlag.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
