Amikor megkérek valakit, képzelje el az összes korábbi partnerét, udvarlóját vagy plátói szerelmét egy csokorban, általában viccesnek vagy kínosnak találja az ötletet. Nehezen tudja elképzelni, hogy hasonlóságot vagy összeillést fedezzen fel a korábbi partnerekben, pedig egyvalami közös az összesben: hogy hozzá köthetők. Réges-régi választásainkat idegennek érezzük magunktól, mert saját magunkat sem tudjuk elfogadni korábbi döntéseinkkel, külsőnkkel: „de ciki, hogy ilyen ruhákban jártam”, vagy „kínos, hogy odavoltam egy ilyen pasiért”, stb. Pedig teljesen természetes útkeresés zajlott le az évek során: magunkra próbálgattunk jelmezeket, szerepeket, és belekóstoltunk, hogy milyenné válunk különböző partnerek mellett.

A párkapcsolat nagymértékben meghatározza ugyanis, hogy mit gondolunk magunkról: vannak építő és romboló kapcsolatok is. Az előbbiek által többnek, az utóbbiak mentén kevesebbnek érezzük magunkat, mint azokat megelőzően. Az, hogy aztán melyiknél állapodunk meg, függ a családi, szülői mintáktól is, illetve az önmagunkról kialakított kép alapján változhat.

Sérülékeny kamaszkor

A legveszélyesebb időszak a kamaszkor, hiszen olyankor szomjazunk leginkább a visszajelzésekre, hogy valamilyen pozíciót kivívjunk magunknak a közösségünkben, illetve, hogy képesek legyünk megítélni, mit merjünk hinni magunkról a vonzerőnk alapján.

Rendkívül sérülékeny időszak, sokszor sajnos a legkegyetlenebb: a leggyakrabban hallott történet, hogy a fiatal lány nem meri húzni az időt, szüzességét pár nap elteltével beáldozza a kapcsolatért, remélve, hogy türelmetlenkedő partnere így nem hagyja majd el. Aztán az esemény után eltűnik az udvarló, jelezve azt is, hogy a lány a tapasztalatlansága miatt „nem túl jó az ágyban”. A lány önbizalma ilyenkor összeomlik, rögzül benne, hogy ő „kevés”, és ezért félő, hogy már ilyen félelmekkel, gátlásokkal vág bele az újabb lehetőségekbe.

Sokszor a legkegyetlenebb

Shutterstock

A fiúk oldaláról is hasonlóan fájdalmas történetekkel találkozom: sok romantikus lelkű, mélyen szerető fiatal férfi jár úgy, hogy választottja csak futtatja vele a köröket, udvartartásként használva őt, mert közben a menőbb és nehezen megszerezhető fiúk után sóvárog. Az ilyen fiatalemberek ilyenkor mélyen sérülnek és csalódnak, érthetetlennek tartják, hogy a lányok miért nem az odaadó partnerekért rajonganak, és emiatt később ők maguk is úgy dönthetnek, hogy nem éri meg ennyit beletenni egy kapcsolatba, hiszen nem térül meg az odaadásuk.

Reális képek

Ha ezt a sok-sok csalódást vesszük alapul, szinte elképzelhetetlen, hogy szorongások nélkül vágjon bele valaki a párkeresésbe vagy a párkapcsolatba. A probléma gyökere érinti ugyanis azt, hogy az önmagunkról kialakított képünk mennyire függ a külső megítéléstől. Rengeteg visszajelzés, tapasztalat kell ahhoz, hogy reális kép álljon össze: mi nehéz velünk kapcsolatban, mi az, amit szeretnek, mit tartanak vonzónak, és mindezek mentén/vagy ellenére én mit szeretek magamban.

Egy ideig a másik reakciója a döntő, mert igyekszünk minél pozitívabb benyomást kelteni – ennek oka többek között az, hogy nehezen éljük meg a kritikát és az elutasítást. Kellő tapasztalat kell ahhoz, hogy belássuk, van olyan helyzet, amikor bármit teszünk, akkor sem fogunk kelleni a másiknak, egyszerűen azért, mert nem ránk vágyik. Hiába teszünk folyamatos erőfeszítéseket, ez csak egy dologhoz vezet: elveszítjük önmagunkat. A folyamatos megfeleléskényszer valóban eltávolít attól, ami a lényegünk. Egy idő után már elhalványodik, hogy adott helyzetben milyen lenne a saját nézőpontunk, vagy hogy általában hogyan szerettünk volna, szeretnénk élni.

Nem ránk vágyik

Shutterstock

Akkor tapasztalom ezt a legintenzívebben, amikor valaki felkeres, mert úgy érzi, hogy összeomlott az élete amiatt, hogy elhagyták. Ez legtöbbször a fent említett folyamat miatt van, amikor valaki a társától függővé vált a kapcsolatban. Bizonyos idő elteltével többen is megfogalmazzák azonban, hogy egyre nyugodtabbnak érzik magukat. Kisimulnak, más életritmust vesznek fel, kezdik felfedezni, hogy valójában egészen másképp jó nekik: eddig úgy éltek, ahogy a másiknak volt jó, de ebből kihagyták önmagukat.

Korai zárás

Emögött sok esetben az úgynevezett korai zárás, elkapkodott házasságkötés áll: azok a fiatalok, akik a családi minta, egy nagy szerelem vagy biztonságvágy miatt korai életszakaszban elköteleződnek, nagy százalékban később (amikor már a teljesítményük, emberi kapcsolataik, gyermekeik révén mást gondolnak önmagukról) megtapasztalják, jobban megfogalmazzák az egyéni igényeiket. Amikor még nem kiforrott a személyiség, akkor a választás sem tud az lenni: az éppen akkor aktuális partnerbe kapaszkodunk, de valójában nem ismerjük sem őt, sem önmagunkat. Inkább a helyzetet szeretnénk fenntartani, véglegesíteni, hogy onnan elindulhassunk.

Új szokások

A mai szokások erősen eltérnek a korábbiaktól: akár az utóbbi néhány évet figyelembe véve is megtöbbszöröződtek a partnerkeresési lehetőségek, és még efogadottabbá váltak a válások, szakítások, mert fontosabb lett, hogy mindent kipróbáljunk, ne maradjunk le semmiről.

Az az ember, aki jóval sikeresebb a harmincas, negyvenes éveiben, mint korábban, azt érzi, hogy kihagyott valamit. Soha nem élte meg, hogy a „menők” között is van esélye, pedig vágyott rá, viszont korán megkötött házassága akadályozza ebben. Ilyenkor önmaga miatt lép ki a párkapcsolatból, nem pedig azért, mert feltétlenül rossz volt a házassága. Az új kapcsolatokban aztán újrafogalmazza magát, vagy éppen ellenkezőleg: rájöhet arra is, hogy eddig volt jó helyen. Bárhogy legyen is, egyfajta megnyugvást hoz, ha már nem keressük önmagunkat, hanem tudjuk, melyik úton szeretnénk járni.

Tudjuk, melyik úton akarunk járni

Shutterstock

A környezetünkben bárhol megtapasztalható partnercserék szintén az utóbbi évtizedekben váltak jellemzővé. Már egyre kevesebben tesznek azért, hogy egy-egy nehéz időszakban energiát tegyenek a párkapcsolatba – inkább választják a könnyebb utat, azt a partnert, aki mellett nem kell erőfeszítéseket tenniük, mert így tartja őket tökéletesnek, ahogy vannak. Ez azonban csak önmagunkra vonatkozó igény: szeretnénk magunkat szerethetőnek látni, de a másik személyisége valójában nem számít, vagy csak annyiban, hogy a mi jó érzésünket szolgálja. Ez az egocentrikus, érzelmileg éretlen állapot azonban nem valódi párkapcsolat alapja, ahogyan az sem, amikor egy nehezen meghódítható embert csak amiatt akarunk megkapni, mert vonzerőnk bizonyítékaként válik fontossá.

Szintén az érzelmi éretlenségre utal, ha valaki nem tud tartósan elköteleződni egy párkapcsolatban – akár még az összeköltözésig sem jut el, mert nem tud vagy nem akar felelősséget vállalni önmagáért, a másikért, a döntéseiért.

Független szövetség

Az érzelmileg érett ember – többek között – azért köteleződik el, mert megismerve a másikat, értékesnek, vonzónak látja, megszereti, és önmagához tartozónak éli meg. Olyan szövetség alakul ki, amelyben kiállnak egymásért, ugyanakkor elegendő teret adnak arra, hogy mindenki megőrizze a szokásait, ne veszítse el a személyiségét.

Ehhez azonban két ember kell: az egyik, aki tolerálja a másikat, és annak határait, illetve maga a személy, akinek önmaga elég fontos. Ahhoz, hogy vállaljuk a szokásainkat, megőrizzük az értékrendünket, megfogalmazzuk az önálló véleményünket valamiről, az is szükséges, hogy ne rettegjünk attól, hogy emiatt elveszíthetjük a párunkat. Az érzelmileg érett ember tudatában van annak, hogy ha nem lehet önmaga egy kapcsolatban, akkor az nem is valódi párkapcsolat, és arra törekszik, hogy ez megváltozzon. A másikba kapaszkodás nem éri meg olyan áron, hogy közben elveszísük önmagunkat.

Ideális esetben az Igazi olyan személy, akiről úgy gondoljuk, hogy büszkék vagyunk, hogy ő a társunk, és ő is büszke ránk. Olyan, aki által még jobban önmagunk lehetünk, mert ahelyett, hogy megfelelési kényszert vagy szorongást éreznénk mellette, inkább feloldódunk, és meg merjük mutatni önmagunkat. Olyan valaki lehet erre alkalmas, aki valóban érdeklődik irántunk, és aki minket is érdekel, illetve akivel nem az a cél, hogy egymást a magunk érdeke szerint megváltoztassuk, hanem azért szeretjük, amilyen.

Almási Kitti pszichológus

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, amely a külső és belső szabadsággal foglalkozik.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.