A szenvedélybetegség egyik fontos okáról ritkán esik szó

Catharine E. Fairbairn amerikai pszichológus és munkacsoportja áttekintette az összes olyan tanulmányt, amely utánkövetéses módon foglalkozott a szerhasználat és a kötődés kapcsolatával. A publikált eredmények alapján azt a következtetést vonták le, hogy a korai bizonytalan kötődés előre jelzi a későbbi szerhasználati problémát, vagyis a kötődés zavarai időben megelőzik a szerhasználat megjelenését, a kötődés és a szerhasználat közötti összefüggés tizenéves korban a legjelentősebb, viszont független a vizsgált kötődési figura (anya, apa, pár) személyétől. Vagyis addiktológiai értelemben maga a kapcsolódás milyensége számít igazán, nem feltétlenül az, hogy éppen kihez kötődünk. Nem meglepő módon a bizonytalan kötődési stílus az, ami megjósolja a szerhasználat gyakoriságát és súlyosságát.

Ha kicsit mélyebben elemezzük az ehhez hasonló vizsgálati eredményeket, és kiegészítjük őket a klinikai tapasztalatokkal, kirajzolódik egy visszatérő mintázat a szenvedélybetegeknél: a függőség tárgyával olyan kötődés alakul ki, amely némileg kompenzálja a kapcsolati kudarcokat. Az emberi viszonyok kiszámíthatatlanok és sok esetben kontrollálhatatlanok – ez az élmény fokozottan jellemző a bizonytalan kötődésű gyermekre, akinek szülője nem vagy nem megfelelő módon válaszolt fizikai és érzelmi igényeire. Idővel a függőséget mutató személy bizalmatlanná válik, nem hisz már abban, hogy biztonságosan tudna bárkihez is kötődni.

Ezzel szemben a függőség tárgya (legyen az bármiféle drog, alkohol vagy viselkedési addikció) látszólag kiismerhető, kiszámítható, és ami még fontosabb: használható. Úgy érezzük, hogy a mi kezünkben van az irányítás. Akkor vesszük igénybe a szer, a pornóoldal vagy a szerencsejáték „szolgáltatásait”, amikor és ahogyan mi akarjuk. Abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy az élettelen eszközök felett totális uralmat szerezhetünk. Ahogyan Eric Clapton fogalmaz Cocaine című számában: a kokain „nem hazudik”.

Csakhogy az ember érzelmileg kötődik. Érzelmileg kötődik élettelen tárgyakhoz vagy kémiai szerekhez is. Így aztán rendkívüli jelentőséggel ruházza fel kötődésének tárgyát, választott szenvedélyét. Előbb-utóbb elveszti kontrollját a függőségi viselkedés felett. Már nem ő irányít. Lehajtott fejjel baktat abba az irányba, amit a sóvárgás tűz ki számára. Meglehetősen hamar fordul a kocka, és szenvedélyből szenvedélybetegség lesz.

A függőségre hajlamos emberek, főként bizonytalan kötődésük miatt, általában félnek az intimitástól. Ez ugyanúgy elmondható az alkoholfüggőkre, mint a szexfüggőkre. Az intimitás számukra fenyegetés, mert feltételezi, hogy megmutatjuk önmagunkat, teljes valónkban, hibáinkkal és gyengeségeinkkel együtt. Egy biztonságosan kötődő ember nem retteg attól, hogy intim kapcsolataiban fel-tárja önmagát. Nem retteg, mert születése óta azt tapasztalta meg, hogy szülei a negatív érzéseit és baklövéseit is képesek elfogadni és visszajelezni számára. Hibái nem válnak aduásszá a kizárólagos irányításra törekvő szülő kezében, nem kell nap mint nap meghallgatnia, miféle sérelmeket okozott szüleinek vagy párjának.

A szenvedélybeteg fekete báránnyá válik, aki bár fehér szőrrel született, csak azért is összekormozza magát, hogy olyan lehessen, amilyennek látják. Igényünk van arra, hogy a mód, ahogyan önmagunkat megéljük, konzisztens legyen azzal, amit környezetünk visszajelez rólunk. Ez pedig egyenes út egy nem valós, azaz hamis identitás kifejlődéséhez.

A bizonytalan kötődés az önértékelést is alááshatja. Világunkban pedig számtalan olyan kémiai anyag létezik, amely képes az önértékelés átmeneti fokozására – és a fokozás még meglehetősen enyhe kifejezés. A stimuláns drogok (különösen a kokain) ugyanis olyan állapotot idéznek elő, amelyben a használó egyfajta mindenhatóságot (más néven omnipotenciát) tapasztal meg. Ehhez a csalóka érzethez nemritkán a halhatatlanság vagy sebezhetetlenség illúziója társul, ami teljességgel megszüntetheti a túléléshez elengedhetetlen veszélyészlelést is.

Ennek híján a használó hajlamos egyre kockázatosabb helyzetekbe kerülni, emiatt is szokták a droghasználatot önpusztító magatartásnak vagy a tudattalan halálvágy megnyilvánulási formájának tekinteni. Holott úgy is értelmezhetjük, hogy a használók szeretnének visszatérni abba az egészen kora gyermekkori állapotba, amikor hasonló mindenhatóságot és halhatatlanságot tapasztaltak meg (a magyar származású Margaret Mahler pszichoanalitikus, aki Schönberger Margit néven született, ezt az omnipotencia-érzést 10–18 hónapos kor közé teszi). Amikor még „szerelmesek voltak a világba”.

A stimulánsok önértékelést fokozó hatásai azonban idővel el-enyésznek. Ahogy kialakul a függőség, ahogy megjelennek az elvonási tünetek, ahogy a receptorok hozzászoknak az állandó ingerléshez, az önértékelés már nem emelkedik úgy. Helyét általában szorongás és levertség veszi át.

Kapitány-Fövény Máté addiktológus legújabb, Ezerarcú függőség című könyvéről itt talál infókat.

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba, ahol Kapitány-Fövény Mátéval függőségeinkről és a változás útjáról beszélgetünk. Jegyek és infók itt.