A gyermekkori kötődési mintázatok és annak a felnőttkori kapcsolatokban megjelenő jellegzetességei sokakat érdeklő, divatos téma. A kötődési típusok kialakulására ható tényezők közül elsősorban az anya – és méltatlanul ritkábban az apa – szenzitivitásának (azon képességének, amelynek segítségével helyesen észleli és értelmezi a gyermek jelzéseit) mértéke és az ebből fakadó viselkedésbeli reakciók állnak a reflektorfényben.
Aki érdeklődik a téma iránt, bizonyára hallott már például a bizonytalan kötődés létrejöttében szerepet játszó, érzelmileg nehezen elérhető vagy kiszámíthatatlan anyai attitűdről, vagy a gyermeke jelzéseit félreértelmező gondozóról. Talán önmagát is besorolta már valamelyik kötődési típusba, vagy ráismert szülei tipikus vonásaira, szülőként pedig felfedezni vélte a „hibáit”, és azokat elkerülve szeretett volna „újrakezdeni”.
Jóval kevesebb szó esik azonban arról, mennyi minden befolyásolhatja, segítheti vagy hozhat elakadásokat abban, hogy az anya kapcsolatba tudjon kerülni és benne is maradni a babájával, mindkettőjük számára megnyugvást, örömöt, biztonságot jelentő módon. Illetve, hogy meg tudja valósítani a biztonságos kötődés egyik alappillérének tekintett, kiszámíthatóan jelen lévő anyai szenzitivitást és érzelmi elérhetőséget.
Az anyai szeretet félreértése
Ráadásul gyakran összemossák az anyai szeretetet ezekkel a képességekkel, azt feltételezve, hogy aki mindezeket nem vagy csak nehezen tudja nyújtani, az talán nem is szereti eléggé a gyermekét. A valóságban azonban a szeretet mértéke nem írható le egyik említett jellemzővel sem, és legkevésbé sem azzal, hogy milyen kötődési típusba sorolható a szemünk kicsi fénye.
Éppúgy szerethető a biztonságos és a bizonytalan kötődésű gyermek, a különbség nem ebben áll. Azok a bizonyos szülőknél felfedezett „hibák” valójában csöppet sem valamiféle nevelési ügyetlenségről, elégtelenségről, alkalmatlanságról árulkodnak. És természetesen nem is hibák – sokkal inkább a korai kapcsolati élmények lenyomatai. Nehéz ugyan, de felismerve őket, sok önismereti munka árán bizonyos mértékig formálhatók.
Szülőként kihívásokkal teli, nehéz út pontosan és helyesen észlelni és értelmezi a kisbaba állapotait, támogatva őt a harmonikus testi-érzelmi fejlődésben. Az ehhez szükséges készségek nem abban a pillanatban fejlődnek ki, amikor világra jön az újszülött. Alakítják ezeket a szülők korai, saját szüleikkel, gondozóikkal megélt tapasztalatai, és az ezek mentén önmagukról, másokról és a világról kialakult, jellegzetes mintázatokat mutató gondolataik, érzéseik, emlékeik (röviden: a belső munkamodelljeik).
Mindemellett a gondolkodásuk a saját múltjukról és a szüleikről éppúgy formálják őket, mint amennyire fontos az aktuális érzelmi állapotuk, az élethelyzetük, a párkapcsolati státusuk. A kisbaba temperamentuma is befolyásolja őket, hiszen a nyugodt, könnyen kezelhető baba jelzéseit egyszerűbb pontosan értelmezni, mint a temperamentumos, sokat síró, nehezen megnyugtatható gyermekét, akinél sokszor komoly fejtörést okoz kitalálni, mire is lehet szüksége.
Olvassa tovább Gregó Enikő pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melynek témája az anyánkhoz való viszonyunk és az anyaság. Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
