A szerelmet választottam kábítószeremnek. Kit érdekel a csokoládé

A cím ismeretlen szerzőtől származó mondat, ami kissé szabadon értelmezve akár az ars poeticám is lehetne. Nem születtem szexuálpszichológusnak – úgy gondolom, lépésenként értem meg rá. Sőt, mielőtt ehhez a fejezethez – a testiséghez, szerelemhez – jutottam, rengeteg más kérdés is foglalkoztatott.

Ahogyan az újságíró szakma egyik mottója „a téma az utcán hever” – ugyanígy az élet is egy hatalmas nagy pszichológiai tankönyv. Kezdve a maga igazságtalanságával: hogy milyen családba, környezetbe, anyagi lehetőségek közé születünk, milyen tehetséggel, külsővel megáldva, és a sort még persze folytathatnánk.

Rendelje meg online!

Azt viszont, hogy mennyire nem ez a kulcs a boldogság kék madarának elcsípéséhez, bizonyítják a drogfüggő, öngyilkos sztárcsemeték – akikről pedig némi iróniával gondolhatnánk, hogy nekik csak megszületniük volt nehéz. Világra jövetelük pillanatától kezdve minden mások által vágyott „kincs” az ölükbe pottyan: hírnév, lehetőségek, jólét, gazdagság, tehetség, szépség. Vajon ők miben szenvednek hiányt? (Ez itt a költői kérdés helye: gondolhatunk szeretetre, szülői figyelemre, sikerélményre, motiváltságra, mások iránti bizalomra, felszabadultságra – a felsorolás folytatását az olvasóra bízom.)

Vagy megfordítva a kérdést: egy, a húszas évei elején járó fiatalember szerelmi bánatában öngyilkosságot követett el, kiugrott a negyedik emeleti lakásból, ám túlélte. Onnantól kezdve csodának tartotta, hogy kapott egy második esélyt. Igaz, egy életre tolókocsiba került, de végtelenül boldog volt, s imádta az életet! Sokan gondolják azt magukban, egészségesek, hogy na, én ekkor ugranék… Vajon mi az a plusz, amit megtanult? Amit ő tud, és mi nem?

A balesetek azonban más irányba is befolyásolhatják viszonylag állandónak hitt személyiségünket. Egy fiatal srác, aki a „társaság lelke” volt, vidám, szellemes, igazi jó barát, biciklisbalesete után – ahol a beton szó szerint legyalulta az arcát, teljesen torzzá téve azt – társaságkerülővé, befelé fordulóvá, ismerősei szerint „gonosz” emberré vált. Az élet millió árnyalata…

Engem a pozitív pszichológia fogott meg leginkább, majd igazi szenvedélyemmé a párkapcsolatok útvesztőjében való „bóklászás”, a remélt eligazodás vált. Nagyon szeretek szexuálpszichológus lenni: az élet egyik legszebb szeletét, két ember összekapaszkodását, egybeforrását, elköteleződését segíthetem – pontosabban elgörgetni a testi beteljesülés útjába került akadályokat. Leírhatatlan érzés, amikor az évek távlatában látom a pár boldogságát, évfordulóikat, vagy épp a babaérkezést a közösségi oldalakon.

Hevesi Krisztina

Csorba Márta Fotó

Ám tágabb kontextusban kell rátekinteni, mint elsőre gondolnánk, hiszen: a világon minden a szexről szól – kivéve a szexet, mert az minden másról... Ahogyan a szeretkezések elmaradása kikezdi a párkapcsolati harmóniát, ugyanúgy a megromlott viszony az együttlétek gyakoriságát is megritkítja. Sőt, egy hazacipelt munkahelyi konfliktus, meg nem oldott probléma, a stresszel való rossz megküzdés is kérdésessé teszi az aznap esti összebújást.

Mi az, ami segít felülemelkedni a mindennapi, apróbb konfliktusokon? Hát, persze, hogy sok esetben a humor! Nem véletlen, hogy a felmérések szerint igen előkelő helyen szerepel a párválasztás szempontjából lényegesnek tartott tulajdonságok listáján: a humor mindkét nem esetében az első három helyen végez. Az érzelmek katartikus felszabadulását, a feszültségek oldását kínálja, ezért is nevezik a humort „az elme mindennapos tisztálkodásának”, élettani hatásait tekintve pedig a „lélek kocogásának”.

Elmesélem végül azt a történetet, amelynek nagyrészt pszichológusi pályámat is köszönhetem. Tizenhét év körüli lehettem, s egy igazán forró júliusi napon két kimaradt járat után a tömött metrószerelvénybe igyekeztem feljutni, sokadmagammal. A szerencsés kiválasztottak közé keveredve ez már nem is volt választás kérdése, besodort a tömeg. Kapaszkodó nem jutott, de nem is kellett, hiszen megtartottak.

Nagyjából S-alakban álltam, orrom előtt párolgó hónaljak, a szerelvényben ingerült hangulat, pattanásig feszült, haragos, egymást taposó indulatok. Mind a két lábamon álltak, az oldalamba egy kosár fúródott. S ekkor váratlanul a bal lábam felszabadult, némi megkönnyebbülést élhetem át, ám egy másodpercen belül két láb versengett a megüresedett helyért – így már összesen hárman osztoztak az én két lábfejemen.

No, ez volt az a pont, amikor nem bírtam tovább – annyira groteszk volt a helyzet, hogy elkezdtem nevetni. A mellettem álló srác először döbbenten nézett rám (megártott nekem a meleg?), de kuncogásomat látva ő is elkezdte mulatságosnak értékelni a helyzetet – úgyhogy együtt vigyorogtunk.

Majd fokozatosan a közelünkben állók is bekapcsolódtak, s beindultak a viccelődések. A nevetés feszültségoldó, katartikus hatása működésbe lépett – elemi erővel szabadultak föl az elfojtott indulatok, pár másodperc alatt az egész kocsiban repkedtek a jobbnál jobb poénok. Amikor valaki leszállt, marasztalni próbáltuk, illetve sajnálatunkat fejeztük ki, hogy elhagy minket, itt hagy egy ilyen remek társaságot.

Mi történt? Érzelmi fertőzés – a pozitív hangulatok, emóciók is ragadósak, emellett átkereteztük a helyzetünket: ugyanazt a dolgot bosszantó és elviselhetetlen helyett mulatságosnak értékeltük. Mennyi pozitív lehetőség van benne, ha képessé válunk egyéni helyzeteinkben, illetve párkapcsolatunkban perspektívaváltással felülemelkedni a problémákon! Hát, én ekkor váltam a pszichológia szerelmesévé.

További önvallomások szakértőinktől: Minden problémának van megoldása és Bármit leemelhetek a polcról, de az a két könyv tilos.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, melynek témája az anyánkhoz való viszonyunk és az anyaság.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.