A viszonzatlan szerelem jóval gyakoribb, mint gondolnánk. Sokszor a szerelmes fél nem adja ki magát, így a szégyen megélése részben enyhül, hiszen a direkt elutasítás nem történik meg. Azonban a ki nem mondott sóvárgás, a be nem teljesült szerelem komoly pszichés teher. Erre szoktuk mondani, hogy plátói szerelem.

Az elkerülés következménye, hogy a szerelem soha nem is tudna beteljesedni, mert a kudarc eleve elrendeltetett. Főleg kamaszkorban jellemző, hogy egy elérhetetlennek tűnő emberre vetül az idealizált kép, de mivel a szerelmes fél leértékeli önmagát, beleragad a saját fantáziájába. Pszichológiai értelemben a passzivitás, a fantáziálásban leragadás motorja a félelem. Ilyenkor noha vágyunk az érzelmi közelségre, ezzel együtt rettegünk a fizikai közelségtől, beleértve a szexuális együttlétet is.

Felnőttkori kamaszkor

A kamaszos szerelem akkor válik problémássá, ha később, felnőttkorban sem tudjuk integrálni az érzelmi és fizikai közelség fontosságát. Egy érett felnőtt felismeri, ha a másik ember elérhetetlen, és nem táplálja szerelemmé az érzést, hanem mindez megmarad a vonzalom, a szimpátia szintjén.

Ha felnőttként sorozatosan az egyoldalú szerelem gödrébe kerülünk, ott elakadásról beszélhetünk. Ilyenkor általában már nem plátói szerelemről van szó – az esetek nagy részében a másik fél tud arról, hogy valaki többet érez iránta. Az elutasítástól való félelem tehát ebben az esetben már nem visszatartó erő. Sőt, a szerelmes az elutasítás ellenére is foggal-körömmel ragaszkodik a választottjához. E vonzalom motorja a fantáziálás, a valóság tagadása, hiszen csak úgy tud működni „a kapcsolat”.

Fanni szerelmei

Rendelje meg online!

Fanni 30 éves közgazdász, egyedül él az albérletében. Ötéves párkapcsolata tavaly szakadt meg. A fiatal nő azzal keresett meg a rendelésemen, hogy érthetetlen módon kétszer is olyan helyzetbe került, amikor önmagát megszégyenítve nem volt képes elfogadni, hogy nem kell a másiknak.

„Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor az egész cég rajta röhög, de egyszerűen nem tudom a kollégámat kiverni a fejemből, még akkor sem, ha kétszer is leültünk megbeszélni, hogy ez csak barátság.” A kollégáról mindvégig úgy beszélt, mintha valós kapcsolatról lenne szó.

Számos olyan történetet mesélt el, ami arról árulkodott, hogy a fantáziája rabságába került, és mindent elkövetett, hogy a szerelme közelében legyen. „Véletlenül” pont akkor ment ebédelni, amikor ő, „véletlenül” pont akkor ment ki cigizni, amikor ő, és még azt is el tudta intézni, hogy legyen közös projektjük is, ami napi szintű érintkezést vont maga után. A férfi soha nem szégyenítette meg, azonban határt húzva kérte, hogy beszélgetéseiket a munkával kapcsolatos kérdésekre redukálják.

Fanni sokáig tagadta a valóságot: az összes olyan barátnőjével megszakította a kapcsolatot, aki nem vett részt a fantázia fenntartásában, vagyis mindenkit, aki szembesítette a realitással, árulónak titulált. Akkor ébredt rá, hogy valami nincs rendben vele, amikor egyik este autóval a férfi háza elé hajtott, és hosszú órákon át leselkedve várta, hogy az hazaérkezzen.

Mint egy színdarab

Pszichológusként szeretném hangsúlyozni, hogy Fanni nem volt pszichiátriai beteg – a viszonzatlan szerelem szerelmese lett. Hajlamos volt az idealizálásra, a rajongásra. Vágyott valamire, amit a fejében létrehozott. Olyan emberbe lett szerelmes, akit nem is ismert igazán, és túlzó módon emberfeletti tulajdonságokkal ruházta fel őt.

Pszichológiai értelemben ez a helyzet olyan, mint egy színdarab. Fanni volt a rendező, és egyben az egyik főszereplő, aki az álmait, a vágyait rávetítette egy élő férfira, akit arra használt, hogy legalább a fantáziájában minden úgy történjen, ahogy ő akarja. A reménytelen szerelem fogságában lévő ember mindig a biztonságérzet megszilárdítására törekszik. Az álom, a fantáziálás eszköz, amit nem szabad, hogy beárnyékoljon a realitás: tagadni, hárítani mindenáron.

A fiatal nő esetében az ötéves kapcsolat lezárása nem volt egyszerű. Kiderült, hogy volt párja évekig megcsalta, majd egyik este egy levél fogadta, hogy nem érzi jól magát a kapcsolatban, legyen vége. Fanni viselkedése arra utalt, hogy az előző kapcsolatát nem tudta még lezárni, és a veszteség, a csalódás élménye intenzív félelmet alakított ki benne a férfiak iránt. Egyetlen egy biztonságos teret talált, ahol nem csalódhat, és ahol ő kontrollálhatja az eseményeket – ez volt a képzelet tere, az álomvilág.

Az álom csak eszköz

Ezt az álomvilágot a lány a terápia segítségével volt képes elhagyni, ami annak volt köszönhető, hogy korábbi kapcsolatának elvarratlan szálait sikerült feldolgozni. Önértékelése stabilabb lett, újra nőnek érezte magát. Ezt a folyamatot gyorsította az is, hogy legjobb barátnőjével több hónapos szünet után felvette a kapcsolatot.

A kollégájával a mai napig egy munkahelyen dolgoznak. Fanni az esetet a múlt részének tekinti: „Jó újra szabadnak lenni. Rémálom volt ez a pár hónap, de egyben tanulságos is, hiszen soha nem éreztem jól magam, nem szerettek, miközben ez volt a legfőbb vágyam.”

Makai Gábor pszichológus cikke a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban jelent meg, amelyben a valósággal, realitással, történeteinkkel foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.