Erős az összefüggés az életvégi krízis, a magány és a depressziós tünetek, illetve a – különösen a korai – gyermekkorban elszenvedett traumák között. Legalábbis erre a megállapításra jutott egy nemzetközi kutatócsoport egy longitudinális felmérés metaelemzése során, amelynek eredményeit az időskori problémákkal foglalkozó American Geriatrics Society folyóirata ismertette. Az alapkutatás 2006 és 2020 között követte nyomon mintegy 6500, 50 év feletti amerikai életét egészen halálukig.

Nagyon magas az arány

Az Ashwin Kotwal, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatója vezette vizsgálat résztvevői átlagosan 78 évig éltek. Ők először is a traumatikus eseményekkel kapcsolatos tapasztalataik és pszichoszociális állapotuk felmérését célzó kérdőíveket töltöttek ki, illetve kétévente, egészen halálukig mélyinterjúkat készítettek velük. A kutatók nemcsak ezekből nyerhettek mélyebb betekintést helyzetükbe, hanem családtagokkal, barátokkal folytatott beszélgetésekből is.

Az eredményekből kiderült, hogy a vizsgált személyek 40 százaléka szenvedett el valamilyen traumát gyermekkorában. Ilyenek közé tartozik többek között a családtagok drog- vagy alkoholfüggősége és a törvénnyel való összeütközés is. A leggyakoribb kiváltó oknak a kutatás szerint az iskolai évismétlés bizonyult. A gyermekkori traumák széleskörű negatív hatásokkal bírnak az érintettek életére: egészségtelen szokásokhoz, érzelmi és társadalmi elszigetelődéshez, valamint későbbi traumák megnövekedett kockázatához vezethetnek.

Az elemzés a felnőttkori traumák okait is feltárta: leggyakrabban az életveszélyes betegségek, illetve a gyermek vagy házastárs megbetegedése váltottak ki traumát. Összességében elmondható, hogy a felmérés résztvevőinek több mint 80 százaléka élt át élete során legalább egy traumát, míg egyharmaduk legalább három traumatikus eseményt is megtapasztalt élete során.

HVG Extra Pszichológia

Mindent áthat

A trauma „behatol a bőr alá” – érzékeltette a tragikus esemény erejét Kate Duchowny, a Michigani Egyetem munkatársa. Az említett tanulmány egyik szerzőjeként felhívja a figyelmet a trauma, a szorongás és a depresszió közötti összefüggésre, valamint ezek együttes hatására, amely gyulladásos gócok keletkezéséhez vezethet a szervezetben, növelve a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát. „A hosszú távú stressznek a későbbi életszakaszokban is negatív egészségügyi következményei lehetnek” – állítja Duchowny.

Figyelemre méltó adat, hogy a kutatás traumatikus eseményektől mentes résztvevői kisebb arányban számoltak be életük utolsó szakaszát megterhelő nehézségekről. A depresszió előfordulásának valószínűsége náluk mindössze 24 százalék volt, míg az öt vagy több traumatikus eseményt átélteknél 40 százalék.

A magány és az életvégi krízis tekintetében még jelentősebb volt a különbség. A traumát át nem élt személyek esetében a magány valószínűsége mindössze 12 százalék volt – a traumatizáltak körében ez 10 százalékkal nagyobb arányt mutatott –, míg az életvégi fájdalom valószínűsége 46 százalékos volt, szemben a másik csoport 60 százalékával.

Üzenet az orvosoknak

Kotwal szerint a kutatási eredmények egyértelműen azt üzenik az orvostársadalomnak, hogy a betegekkel való foglalkozás során figyelembe kell venni a traumák hatásait. „Az életük végén járó emberek átélhetnek úgynevezett teljes, krónikus fájdalmat is” – mondja, utalva arra, hogy a fájdalom nemcsak testi, hanem lelki eredetű is lehet. Vagyis a páciensek szenvedését nemcsak a betegség tünetei okozzák, hanem a testük feletti kontroll elvesztése miatti krónikus szorongás és aggodalom, amely felidézheti a korábbi traumatikus tapasztalatok emlékeit. Ezekben a nehéz és fájdalommal teli helyzetekben különböző szakemberek – pszichológus, terapeuta, szociális munkás és lelkész – nyújthatnak támogatást.

Lippai Roland

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!