Mindannyian voltunk már úgy, hogy ránk tört valamilyen rossz érzés, amitől képtelenek voltunk elszakadni. Ilyen a féltékenység, ami nem feltétlenül rossz, akár a párkapcsolat motorja is lehet. Ha azonban szélsőséges irányba mozdul el, az a kóros bizalmatlanság jele.

Az egyik páciensemnek a párja még azt a kérdést is nekiszegezte az egyik este, hogy „túl friss a törülköző illata, kimostad reggel óta?” – utalva a megcsalásra, a bizonyítékok eltüntetésére.

A féltékeny ember elveszíti a lelki egyensúlyát, mert a bizalmatlanság eluralkodik rajta: a szerelme nem a biztonságot testesíti meg, hanem olyan mumussá válik, akit szeret ugyan, és fél, hogy elveszíti, de gyűlöli is, mert feltételezi, hogy bántani akarja őt. A bántás eszköze ebben az értelemben a megcsalás, ami annak a kifejezése, hogy „te kevés vagy nekem…”.

Aki pedig lelkileg kibillent, az nagyon kivetkőzhet magából. Átéli a megcsalást – akár valós, akár nem –, és meg akarja torolni a másik szörnyű tettét. A megtorlás hétköznapi esetekben sértődés, veszekedés, undok, elutasító magatartás, szélsőséges esetben azonban fizikai erőszakba is át tud csapni.

HVG Extra Pszichológia

Az egység megélése

A pszichodinamikai megközelítés szerint a tudattalan irányítja párkapcsolati választásainkat, ahogyan azt is, hogy a másik fél képes irreális fantáziákat, félelmeket generálni bennünk. Az irreális félelem – ami valójában rettegés az elutasítástól – előbb vagy utóbb meg fogja mérgezni még a jól működő kapcsolatokat is.

A kora gyermekkori traumák, emlékek, veszteségek tudattalanul meghatározzák, milyennek éljük meg a világot, és hogyan reagálunk rá. A szülőről a gyermekkorban kialakult kép rávetül a párunkra, akár a barátainkra, és újraéljük mindazt, ami gyermekként meghatározta kapcsolatunkat a szüleinkkel.

Olvassa tovább Makai Gábor pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a lelki társakkal, a másik felünkkel foglalkozunk.

Keresse a magazint az újságárusoknál, vagy rendelje meg!