„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Minden ember életében felbukkanhat ez az érzés, amely rettenetesen ártalmas, ha fékevesztetten elszabadul.
Mindannyian voltunk már úgy, hogy ránk tört valamilyen rossz érzés, amitől képtelenek voltunk elszakadni. Ilyen a féltékenység, ami nem feltétlenül rossz, akár a párkapcsolat motorja is lehet. Ha azonban szélsőséges irányba mozdul el, az a kóros bizalmatlanság jele.
Az egyik páciensemnek a párja még azt a kérdést is nekiszegezte az egyik este, hogy „túl friss a törülköző illata, kimostad reggel óta?” – utalva a megcsalásra, a bizonyítékok eltüntetésére.
A féltékeny ember elveszíti a lelki egyensúlyát, mert a bizalmatlanság eluralkodik rajta: a szerelme nem a biztonságot testesíti meg, hanem olyan mumussá válik, akit szeret ugyan, és fél, hogy elveszíti, de gyűlöli is, mert feltételezi, hogy bántani akarja őt. A bántás eszköze ebben az értelemben a megcsalás, ami annak a kifejezése, hogy „te kevés vagy nekem…”.
Aki pedig lelkileg kibillent, az nagyon kivetkőzhet magából. Átéli a megcsalást – akár valós, akár nem –, és meg akarja torolni a másik szörnyű tettét. A megtorlás hétköznapi esetekben sértődés, veszekedés, undok, elutasító magatartás, szélsőséges esetben azonban fizikai erőszakba is át tud csapni.
A pszichodinamikai megközelítés szerint a tudattalan irányítja párkapcsolati választásainkat, ahogyan azt is, hogy a másik fél képes irreális fantáziákat, félelmeket generálni bennünk. Az irreális félelem – ami valójában rettegés az elutasítástól – előbb vagy utóbb meg fogja mérgezni még a jól működő kapcsolatokat is.
A kora gyermekkori traumák, emlékek, veszteségek tudattalanul meghatározzák, milyennek éljük meg a világot, és hogyan reagálunk rá. A szülőről a gyermekkorban kialakult kép rávetül a párunkra, akár a barátainkra, és újraéljük mindazt, ami gyermekként meghatározta kapcsolatunkat a szüleinkkel.
Olvassa tovább Makai Gábor pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a lelki társakkal, a másik felünkkel foglalkozunk.
Keresse a magazint az újságárusoknál, vagy rendelje meg!
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.