Egyéni életcéljaink megvalósítása szempontjából nagy jelentőségű, hogy vannak-e olyan álmaink, amelyek mély belső szükségleteinket és vágyainkat tükrözik. Az álmodozás, amennyiben aktívvá teszi a képzelőerőnket, ötleteket, eredeti asszociációkat és új lehetőségeket tár föl, hasznosnak is bizonyulhat. A túl sok és öncélú álmodozás azonban nem hatékony, nem segíti céljaink megvalósítását. Kutatásokból tudhatjuk, hogy azok a diákok, akik a számonkérés előtt pozitív jegyet vizualizáltak, rosszabb teljesítményt értek el azon társaiknál, akik ezt nem tették.

Akik sokat álmodoznak, fantáziálnak a nagy Ő-ről, kevesebb találkozásban vesznek részt, ami csökkentheti az esélyeiket. Ráadásul a részletesebben kidolgozott vágyképek és a realitás között egyre nagyobb szakadék nyílhat. Irreális elvárások születhetnek, miközben az önmagunkról alkotott képünk is távolodhat a valóságtól. Végzősök vettek részt egy kétéves követéses vizsgálatban. Akik többet álmodoztak jó állásról, végül rosszabb feltételek közé jutottak. Hasonlót figyelhetünk meg a példaképekre vonatkozóan is. Ha csak vágyakozik valaki arról, hogy olyan szeretne lenni, mint az ideálja, az önmagában nem elég ösztönző erő a megvalósításhoz.

Az álmodozók általában nem számolnak a nehézségekkel, rugalmatlanok és erőtlenek a megküzdésben. Ráadásul az álmodozás során nagy valószínűséggel olyan pozitív érzelmi állapot jön létre, ami élményt nyújt anélkül, hogy az álmodozótól erőfeszítést követelne. Tehát a pillanatnyi, rövid távú élvezet akadályt is jelenthet a cselekvés útjában, meggátolva, hogy az álmodozó jobb helyzetbe hozza magát, és az álmai eléréséhez közelebb kerüljön.

Konkrét álomtervek

Ami segíthet bennünket mélyről fakadó álmaink megvalósításában, hogy világos, egyértelmű célokat tűzünk ki, majd terveket is készítünk, kidolgozva a cél eléréséhez szükséges lépéseket. A terveinket megfogalmazzuk, leírjuk, megjelenítjük. A részsikerek után elismerjük és értékeljük az eredményeinket, megjutalmazva magunkat. Beszélünk másoknak is a céljainkról, tudva arról, hogy a csak magukban bízók kevésbé sikeresek. Számolunk a kudarc lehetőségével, de nem időzünk azoknál a képeknél, amelyek a sikertelenség utáni helyzetünkről szólhatnak. Törekszünk a megerősítő, pozitív gondolatok elevenen tartására, anélkül, hogy a negatív gondolatokat elnyomnánk, letagadnánk. Tudatosítjuk a cél elérésének vágyott következményeit, de nem az ideális, tökéletes önmagunkat képzeljük el, hanem az életünkben megvalósuló reális pozitívumokat. Amennyiben jellemző ránk a halogatás, belekezdünk a cselekvésbe ott, ahol tudunk, egy lehetséges első lépést megtéve.

Az álmodozás tehát önmagában nem elégséges, cselekvésre, megküzdésre, szenvedélyre és kitartásra is szükségünk van. Mindehhez pedig nagy segítséget jelentenek a legmélyebb belső álmaink és képeink. A felületes, felszínes, kívülről érkező vagy pillanatnyi, múló divatokat tükröző álmaink és vágyaink általában nem közvetítenek elég erőt és késztetést, vagy az elérésük nem hozza el a várt jóllétet, boldogságot. Ezért az álmainkkal kapcsolatban érdemes néhány kérdést föltenni magunknak: honnan származnak, mit képviselnek, milyen szükségletet, belső tartalmat fejeznek ki.

Manapság az 1970-ben elhunyt Abraham Maslow amerikai pszichológus híres, a szükségletek hierarchiáját kifejező piramiselméletére hivatkozunk, és mint alapigazságot hangoztatjuk: „Amíg a legalapvetőbb szükségleteim nem elégülnek ki, addig a következő szintre nem érhetek el”! Az ember először eszik, iszik, alszik, és ha ezekhez nem juthat hozzá, akkor természetes, hogy kést ránt, mert életben akar maradni. Minél egészségesebbek vagyunk, annál természetesebb a szükségleteink elfogadása és tiszteletben tartása, de azok fölülmúlására való képességünk is. Mindezt az emberi természet belső önjutalmazó rendszere teszi lehetővé. Ezért lehetünk jól akkor is, amikor adunk valakinek, miközben reális veszteségeink támadnak.

A vágyaink a személyiségünk különböző mélységeiből támadnak. Léteznek felszínes vágyak, pillanatnyi késztetések. Vannak mélyebb, átfogóbb vágyaink, és természetesen beszélhetünk a legmélyebb vágyainkról is. Kultúránkban nem megszabadulni akarunk a vágyainktól, hanem arra törekszünk, hogy képesek legyünk szabadon vágyakozni. A legmélyebb vágyaink kulcsszerepet játszanak a lényeges álmaink megtalálásában. A hiánymotivált élet a boldogtalanság állandósulásához vezethet. A növekedésmotivált beállítottság pedig az elégedettség irányába visz, mert segít a szemünk előtt tartani a lényeget, azt, ami, aki igazán fontos, azokat, akikért érdemes élnünk.

Pál Ferenc cikke a HVG Extra Pszichológia 2015/1. számában jelent meg. Hasonló témájú írásokat aktuális számunkban is olvashat, mely május 22-én jelent meg, ezúttal az apaság témájával foglalkozunk. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!