szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Baltákkal és vasrudakkal estek egymásnak görögkeleti szerzetesek a görögországi Athos félszigeten a 2000 méter magas hegyek között meghúzódó híres szerzetes-köztársaságban hitelméleti vitákból kifolyólag, és a görög közszolgálati rádió szerdai jelentése szerint az összecsapásokban már legalább heten megsebesültek.

Az Égei-tenger és az ország belseje felől egyaránt nehezen megközelíthető magas hegyeken húsz görögkeleti ortodox keresztény monostor alkot Szent hegynek is nevezett autonóm köztársaságot, a szerzeteseket azonban évtizedek óta megosztja a hitvita, amelynek központjában a katolikus egyházzal folytatott kapcsolat kérdése áll.

A radikális szerzetesek - akik kisebbségben vannak - úgy vélik, hogy nincs helye semmiféle dialógusnak a katolikusokkal, a mérsékelt szárny viszont éppen emellett foglal állást. A radikálisok központja az Eszfigmenu nevű kolostor. A teokratikus köztársaság legfelsőbb szerve, a szerzetesi nagytanács két éve távozásra szólította fel Eszfigmenu lakóit, akik ennek nem tettek eleget. A nagytanács nem kívánta igénybe venni a rendőrség segítségét az ügy rendezésére, mert Metodiosz eszfigmenui apát erre az esetre azt ígérte, a levegőbe repítí a kolostort lakóival együtt.

Éppen ezért a mérsékelt többség maga próbálta meg kilakoltatni a rebelliseket. A görög rádiónak telefonon tudósító riporter beszámolója szerint ekkor fajult tettlegességig az évtizedes vita, és hárman olyan súlyosan megsérültek, hogy sürgősen kórházba kellett szállítani őket. A tudósító arról is beszámolt, hogy a kolostor ablakából transzparenseket lógattak ki a szerzetesek a következő felirattal: "Ortodoxia vagy halál".

A Kúria elnöke tagadja, hogy véleménye miatt függesztett fel egy tanácselnököt

A Kúria elnöke tagadja, hogy véleménye miatt függesztett fel egy tanácselnököt

Elhunyt az Annie Hall Oscar-díjas forgatókönyvírója

Elhunyt az Annie Hall Oscar-díjas forgatókönyvírója

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk