Megkezdődik kedden a Fővárosi Bíróságon M. Róbert és társainak büntetőpere; a 27 vádlottas ügy terjedelmes, több vádpontból álló vádiratában többek
között az alvilágban "Ragyás Tóniként" ismertté vált H. Antal megölése és a 2004 júniusában egy XV. kerületi diszkónál történt lövöldözés is szerepel.
Az ügyészség vádja szerint M. Róbert egy bűnszervezetet hozott létre, amely akár ezer főt is mozgathatott volna. Az alvilágban csak "fekete sereg" néven ismert csoport vezetőjét, M. Róbertet az ügyészség többek között azzal vádolja, hogy egy korábbi sérelmét megtorolandó ő adott megbízást az alvilágban "Ragyás Tóniként" ismert H. Antal megölésére.
A gyilkosság 2003. augusztus 27-én történt egy III. kerületi szórakozóhely előtt, Ragyás Tóni a helyszínen életét vesztette. Szintén a vádban szerepel, hogy M. Róbert és társai 2004. június 23-án gyülekeztek egy XV. kerületi diszkóban, ahol a szervezet mintegy 150-200 tagja jelent meg. A helyszínen egy rivális csoport
több tagja is feltűnt. M. Róbert felszólította az épületben tartózkodókat a harcra, s az eset lövöldözésbe torkollt.
A vádirat által nem számszerűsített lövésektől az ügyészség szerint csak egy személy sérült meg, ő is csak könnyebben a repeszdaraboktól. Ugyancsak a vádiratban szerepel egy mátészalkai vállalkozó megfenyegetése, aki M. Róbert riválisa volt, mint a csengersimai határátkelőnél folytatott illegális cigaretta-kereskedelem
felvásárlója. M. Róbert javaslatot tett a piac felosztására. V. János színleg elfogadta az ajánlatot, de nem tartotta be. 2004. november 10-én megtorlásul M. utasítására Budapestről, Miskolcról, Szolnokról és Érdről a szervezet tizenhárom tagja indult Mátészalkára megölni V. Jánost.
A támadók zárva találták az ajtót, nem tudták betörni azt, s bár többször rálőttek áldozatukra, végül elmenekültek, amikor a férfi a hozzátartozóinak kiabálni kezdett, hogy hívják a rendőrséget. A perben a vádlottakat többek között emberöléssel, annak előkészületével illetve kísérletével, lőfegyverrel és lőszerrel való
visszaéléssel, zsarolással, csalással, bűnpártolással, rongálással, magánlaksértéssel vádolja az ügyészség.