Tetszett a cikk?

Az exkormányzó exneje azt állítja, nem tudta, hogy férje meleg. Jim McGreevey New Jersey demokrata párti kormányzója volt egészen 2004-ig, amikor is bejelentette a médiában, hogy homoszexuális és viszonya volt egy férfi munkatársával, majd lemondott.

Dina Matos és Oprah Winfrey. Asszonyok
Az eset természetesen óriási visszhangot keltett, mindenki a saját ideológiájának megfelelően kommentálta a történetet, de néhány vélemény szerint a volt kormányzó szexuális irányultságáról szóló hírverés csak arra volt jó, hogy elterelje a figyelmet a deficites gazdálkodásról, amely kormányzása alatt jellemző volt az államban.

A McGreevey család a férj politikai karrierjének vége után is rendszeresen szerepelt a sajtóban. A feleség ugyanis beadta a válópert, majd jól összevesztek ötéves közös gyermekük, Jaqueline felügyeleti jogán. McGreevey magának követelte a kislányt, és a gyermek neveléséhez szükséges tartásdíjra is igényt tartott Dina Matos nevű volt feleségétől. A volt politikus a per közben gyorsan megírta emlékiratait, Vallomás címmel, amelyben azt állította, felesége tudta róla, hogy meleg. A könyv népszerűsítése érdekében McGreevey körbeturnézta szinte az egész amerikai talk show palettát, újabb és újabb szaftos részleteket tárva fel családi és magánéletéből.

A gyermekelhelyezési per nemrégiben lezárult, nem meglepő módon, az egyébként nőnemű bíró a kislányt az édesanyjánál helyezte el, az apának minden második hétvégén láthatási jogot biztosítva, ezzel egyébként a családban jelenleg is működő rendszert véglegesítve, de az ítélet közös felügyeletet hirdetett meg,. A bíró utasításai egészen részletesek voltak a gyermek nevelésével kapcsolatban, például megtiltotta, hogy bárkivel egy ágyban aludjon, kivéve az édesanyját és az édesapját. Állítólag mindennek semmi köze nincs az apa szexuális preferenciáihoz. Kérdés, hogy a tiltás vajon a nagyszülőkre is vonatkozik? Iskolatársakra, barátnőkre? És meddig marad érvényben?

A bírósági ítélettel a vita már lezáródni látszott, amikor május elsején Dina Matos is megjelentette saját könyvét Csendestárs címmel, amely nyilván az ő verzióját tartalmazza a történtekről. Természetesen a hölgy is megkezdte országos promóciós körútját, elsőként Oprah Winfrey vendége volt, de már fut Diane Sawyer beszélgetés beharangozója is.

A volt kormányzóné határozottan állítja, hogy nem tudott férje homoszexualitásáról, a hír tökéletesen váratlanul érte a nyilvános bejelentés előtt pár órával. „Úgy éreztem, szétesett a világ és vége az életemnek. Azalatt a három nap alatt, amíg a férjem bevalotta és elmagyarázta, mi történt, világossá vált számomra, hogy soha nem szeretett” - panaszkodott Dina Matos Oprah-nak.

Hogy mindennek mi a jelentősége három évvel az események után, és miért jó Dina Matosnak és kislányának, hogy a média újra széthullott családjukról csámcsogjon, azt csak a hölgy terapeutája tudná megmondani. Mindenesetre egy darabig jó sokszor elmondhatja lesújtó véleményét volt férjéről, és valószínűleg a könyv kiadója megfelelően honorálta erőfeszítéseit.

MTI Shake

Agyonlőtték a krokodilt, amelyik felfalt egy kisfiút

A dél-kínai Peihaj (Beihai) város tengerparti fürdőhelyén a rendőrök agyonlőtték az egyik krokodilt azok közül, amelyek pénteken felfaltak egy kilencéves kisfiút. A hüllő gyomrában a szerencsétlenül járt gyerek maradványaira találtak -jelentette az Új Kína hírügynökség.

hvg.hu Autó

Ittas mentős okozott halálos balesetet

Egy mentőautó részeg sofőrje okozott balesetet Szlovákiában. A szerencsétlenségben egy nő meghalt. A besztercebányai rendőrség jelentése szerint hárman megsérültek.

MTI Világ

Legokocsi gázolt halálra egy fiatal nőt

Halálos baleset történt a hét végén a dániai Legolandben: a vidámpark hullámvasútjának egy kocsija elgázolta a park egy fiatal női alkalmazottját - közölte a dán rendőrség.

hvg.hu Shake

Póker: szerencsejáték, Korda-show vagy kulcs a döntésekhez?

Az ördög bibliájának legizgalmasabb „zsoltárja” számtalan írót és filmrendezőt megihletett már. A pókerezés néhány éve hazánkban is kezd egyre népszerűbbé válni: a baráti ultipartik helyét parázs hétvégi pókercsaták vették át, Korda György pedig újrapozicionálhatta magát a magyar szórakoztatóiparban. A laikusok a póker említése hallatán csak legyintenek, annak ellenére, hogy az nagyrészt hideg logikán és határozott döntéseken alapul. Olyannyira, hogy a játékban szerzett tapasztalatokból ma már vezetőképzési tréning is kifejlődött, amely a játék- és szituációelméletre alapozva segíti a döntéshozókat a mindennapokban.

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban

Itt az első videó a cápáról, ami a Karib-tenger mélyén úszkál

Itt az első videó a cápáról, ami a Karib-tenger mélyén úszkál

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez