Ez biztosan eredeti

A CBS 60 minutes című műsorában bemutatott életvidám hölgyet soha nem érdekelte különösebben a művészet. Sok évvel ezelőtt egy kaliforniai zsibárustól 5 azaz öt dollárért vicces ajándékként vásárolt egy nagyméretű furcsa képet. A kép végül nem fért be az ajándékozott lakókocsijába és Horton nemrégiben egy garázsvásár keretében próbált tőle megszabadulni. Egy arra járó művészettörténet tanár a kép láttán döbbenten figyelmeztette a tulajdonost, hogy a festmény eredeti Jackson Pollock is lehet.

„Ki a fene az a Jackson Pollock?” - kérdezte a Horton. A tanár elmagyarázta a nyolc osztályt végzett volt teherautósofőrnek, hogy Pollock az egyik legnagyobb 20. századi amerikai festő volt, akinek művei mára rengeteg pénzt érnek, és ha a zsibárustól vett darab valódisága bebizonyosodik, akár 10 millió dollárt is kaphat érte. Pollock Number 5 című műve nemrég 140 millió dolláros rekordáron kelt el.

A kép eredetiségét azonban nem könnyű bizonyítani. Teri Horton csak egy darab papírral rendelkezik, amely a zsibárusnál történt vásárlást tanúsítja, de a festménykereskedők ennél sokkal részletesebb, a mű életútját követő dokumentáció alapján szeretnek csak dolgozni. A hiteles bizonyíték hiányában a művészvilág nem veszi komolyan Hortont és festményét, hiába állítja a hölgy, hogy a festmény valószínűleg 50 milliót is érhet. A történet azonban megragadta a média figyelmét, Harry Moses külön filmet készített a nyugdíjasról és az állítólagos Pollock darabról, „Who the Fuck is Jackson Pollock?” (magyarul Ki az.. khmm ördög az a Jackson Pollock?) címmel.  Ennek ellenére számos szakértő kétségeit fejezte ki a festmény eredetiségével kapcsolatban és nem csak a dokumentációt hiányolták, hanem a festő technikájában is felfedeztek olyan jellegzetességeket, amelyek alapján Pollock szerintük kizárható.

Teri Horton azonban nem keseredett el, más szakembert keresett, aki alátámasztja igazát. Paul Biro montreáli törvényszéki szakértő, aki tudományos módszereket használ a képzőművészeti alkotások hitelességének megállapításához. Biro a tévés krimikhez hasonlóan megvizsgálta a festék összetételét, pigment mintákat vett, ahogy ez szokás és a folyamat során a festmény hátoldalán egy ujjlenyomatot talált. Pollock nem volt katona, nem volt dolga a rendőrséggel, nincs nyilvántartott ujjlenyomata. Biro ezért elment a festő műtermébe, amely ma múzeum és más, hiteles festményekről rögzített megfelelő ujjnyomokat. A szintén filmekből ismerős ujjlenyomat összehasonlító módszer segítségét használva Biro arra jutott, hogy a Horton tulajdonában lévő alkotáson található ujjlenyomat azonos az eredeti festményeken található Pollock ujjnyommal. Eredményeit egy volt rendőrségi ujjlenyomat szakértő is megerősítette. A művészvilág azonban nem hatódik meg a tudományos eredményektől, számukra ez nem feltétlenül bizonyíték. A gyűjtők és kereskedők hozzáállása azonban mégis változást mutat, mivel Horton – valószínűleg Biro vizsgálati eredményeinek köszönhetően – vételi ajánlatot kapott, egy meg nem nevezett vásárló 2 millió dollárt ígért a festményért. Horton azonban sokak megdöbbenésére elutasította az ajánlatot. „Tudom, mennyit ér.” - ragaszkodott igazához az idős hölgy, holott az 1 999 995 dolláros profit azért nem mondható rossznak, még az esetleg további befektetéseket tekintve sem.

Néhány szakértő szerint a képkereskedők csak azért nem akarnak rendes árat fizetni a festményért, mert Horton „nem illik a képbe”, nem elég gazdag, nem elég hiteles személyiség, hogy „bevegyék a buliba”. Ennek ellent mondanak azok a sztorik, amikor a szemétben talált Pollock képet hitelesítettek és került gyűjtőkhöz.

Teri Horton története és úgy általában a képzőművészeti alkotások adás-vétele körüli történések nem ilyen egyszerűek, hogy puszta előítéletek alapján megítélhető lenne, kinek van igaza. Különösen, hogy a Hortonnál lévő képet egy Pollock-követő, Brown nevű festő sajátjaként ismerte fel.

A sztori tehát még korántsem ért véget, bármi megtörténhet, az ujjlenyomat bizonyíték ellenére.

Kádár Mónika