Áruházi lopáson kaptak egy rendőrtisztet
Az áldozat visszavág, feljelenti a rendőröket
Üvegeket nem dobált, de szabálysértést és rendzavarást elkövetett október 23-án a bíróság ítélete szerint a magyar-angol állampolgárságú Lévay Attila.
Szabadlábra kerülhet az egyik erőszakkal vádolt rendőr
Még a múlt héten szabadlábra helyezését kezdeményezte védője annak a rendőrnek, akit négy társával együtt nemi erőszakkal, illetve bűnsegédlettel gyanúsítanak a május elején, a Múzeum körútnál történtekkel kapcsolatban.
A rendőrbűnözés a mai rendszer sara
A rendőrség üresjáratban dolgozik, nincs a lehetőségeihez szabott stratégiája. Pazarlóan bánik erőforrásaival, miközben a lakosság biztonságérzetét alapvetően meghatározó élet és vagyon elleni bűncselekményeknél siralmasan teljesít. Az állomány minden szintjén súlyos visszaélések történnek nagy számban, s ez így is marad, amíg a rendőrség nem kerül át az önkormányzatokhoz, és meg nem erősítik a testület kontrollját. Interjú Kádár György egykori kapitányhelyettessel és katonai ügyésszel.
Rendőrök védik E. Zsanett egyik tanúját - a sértett megfenyegette?
Elrendelték a Múzeum körúti erőszak ügyében az egyik tanú személyi védelmét, miután azt állította: a sértett - a sajtóban E. Zsanettként szereplő 21 éves lány - megfenyegette, mert nem azt a tanúvallomást tette, amit megbeszéltek - tudta meg az MTI kedden magát megnevezni nem kívánó, az ügyet jól ismerő forrástól.
Felfüggesztettek egy fővárosi rendőrt
Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt eljárás indult egy fővárosi rendőr ellen; a rendőr szolgálati viszonyát felfüggesztették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton.