Tetszett a cikk?

Vallásellenesnek tartják az új fantasy filmet, amelyben Nicole Kidman is szerepel. A legtöbb ember számára egy fantáziavilágban játszódó alkotás pusztán csak gyerekeknek való szórakozás, nem keres mögötte különösebb szándékot, ideológiát. Az angolszász médiában mégis évek óta folyik a „háború” két mese, és a belőlük készült filmek kapcsán.

 

Jelenet az Arany iránytűből
Kioktatósdi zajlik?
A C. S. Lewis által írt Narnia és a Philip Pullman fejéből kipattant Lyra könyvek kapcsán a keresztények és a vallásellenesek többször is összecsaptak már a nyilvánosság előtt, a csatákban aktív szerepet játszott a még élő Pullman, Lewis helyett beszálltak a vitába az egyházak, „keresztény hősnek” nevezve az írót.

Hogy kinek van igaza és egyáltalán van-e valakinek igaza, nem eldönthető, hiszen egyéni meggyőződés kérdése, hogy a sokak által egyszerűen izgalmasnak, érdekesnek tartott történetek valóban mélységes üzeneteket hordoznak-e az olvasók számára. Az írói szándék valószínűsíthető, de ettől még nem biztos, hogy a könyvek-filmek vásárlói azonosulnak ezzel a szándékkal. A vita legutóbb a Narnia film bemutatója miatt lángolt fel, azóta némileg elcsendesedett, de most itt a Golden Compass (Arany iránytű), amely az egyházellenesnek kikiáltott Pullman regényeket dolgozza fel. És bár a filmet már bemutatták Cannes-ban, a nagy premier pon karácsonykor lesz, amivel számos amerikai keresztény csoport rosszallását kiválthatja a forgalmazó. A Golden Compass trailere alapján, amely nemrég felkerült az Apple oldalára is, az ideológiai háttérről még nem sok minden tudható, de az egyértelmű, hogy a látvány és szereplők szempontjából anyait-apait beleadott a New Line Cinema.

 

A hírek szerint a Golden Compass elkészítése 150 millió dollárba került, ez egyébként kicsit kevesebb, mint amennyit a Narniára költöttek, de hátravan még a marketing kampány, ami szintén jelentős összeg lehet. A szereplőgárda nemzetközi és komoly neveket tud felmutatni, maga James Bond, azaz Daniel Craig harcol a jó ügyért, vállvetve a legutóbbi Bond-barátnővel Eva Greennel, nem kisebb ellenfél, mint Nicole Kidman ellen, aki szokásától eltérően most gonoszat játszik és a történet szerint a fantáziaegyház nevében gyerekeket rabol sötét célokra.

A Pullman film rendezője Chris Weitz, aki a forgatókönyvet is jegyzi, és aki korábban az Egy fiúról rendezésével vált ismertté, kezdettől fogva igyekszik hangsúlyozni a Golden Compass szándékainak tisztaságát és kifogni a szelet az esetleges vallásellenes vádaskodók vitorlájából. Weitz szerint a keresztényellenes jellemzőket megváltoztatták a filmben, úgy, hogy azért a történet jellege ne változzon. „Kiszélesítettük a jelentések lehetőségét. ...de jót tettünk Pullman könyvével. Azok sem fognak csalódni, akik a filozófiai tartalomért olvasták.” - mondta a rendező a Guardiannek a cannes-i bemutató kapcsán.

Hivatalos egyházi vélemények egyelőre nem jelentek meg az új fantasy alkotással kapcsolatosan, csak egyes felhasználók keltek ki ellene különböző internetes fórumokon, de ahogy közeledik a premier és a karácsony, úgy várhatóak a nézőket a jegyvásárlástól eltérítő reakciók, hiszen a könyvek népszerűségének csökkentésébe is komoly munkát fektettek egyes keresztény  források.

A nemzetközi hardcore rajongó táborral szemben Magyarországon Pullman írásai kevéssé ismertek, a Golden Compass alapjául szolgáló trilógiát a Magyar Könyvklub adta ki, Északi fény, A borostyán látcső és A titokzatos kés címeken, mérsékelt példányszámban és sikerrel, bár aki megvette, nem válik meg tőlük, egyik sem kapható.

De akik szeretnék a film előtt vagy azt megnézve a teljes történetet megismerni, azok december környékén egészen biztosan megvásárolhatják majd mindhárom könyvet, valamelyik kiadó lesz elég ügyes, hogy felüljön a filmforgalmazó által megfizetett marketinghullámra.

A különlegesnek ígérkező, látványban és sztárokban gazdag mozifilm pedig szinte biztosan nagy siker lesz az vallási vitáktól függetlenül, mivel szórakoztat és az emberek nagy része úgyis csak arra vágyik, karácsonykor csak úgy, mint máskor.

 

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Magyar illusztrátor készített posztert az új Star Wars-sorozathoz

Magyar illusztrátor készített posztert az új Star Wars-sorozathoz

„Lázár kastélya, 185 km” – a Katona József utcában festettek fel újabb útbaigazítást Lázár János batidai kastélya felé

„Lázár kastélya, 185 km” – a Katona József utcában festettek fel újabb útbaigazítást Lázár János batidai kastélya felé

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet