szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hiába kelt el előre milliókért a legtöbb dal a popdíva új albumáról, a szakma szerint a megújulás elmaradt.

Még mielőtt megjelent volna Madonna új lemeze, a Hard Candy, máris arról szóltak a hírek, hogy több dal is milliókért kelt el különböző hirdetések háttér zenéjeként, így mind a szakma, mind a közönség nagy várakozással nézett elébe a közel 50 éves előadóművész legfrissebb albuma premierjének. Madonnát az egyik legnagyobb túlélő művésznek tartják, aki az elmúlt évtizedekben a legügyesebben dolgozta fel az aktuális divathullámokat a saját szája íze szerint, s az esetek többségében a stílus valódi művelőinél jóval több pénzt keresett a reciklálással. Így volt ez a legutóbbi lemezével is, ezért csak az volt a kérdés, hogy ezúttal vajon mivel áll elő a popdíva. Az idei nyertes a hip-hop műfaja lett, de ez legfeljebb attól hathat újdonságnak a legtöbb szakértő elmondása szerint, hogy most éppen Madonna adja elő.

A nagy titkolózással előkészített lemez bemutató kampány keretében Madonna számos újság címlapján előadta szokásos pózát, a tárogatást, amely az új album címlapján is visszaköszön és néhány közös megjelenés keretében fogdosták egymást Justin Timberlake-kel, aki több szerepben is közreműködött az alkotás során. 

Bár a kereskedelmi siker szinte garantálható, a kritikusok mosolya nem egyértelműen őszinte. A Variety például nem vonja kétségbe, hogy az album "fiatalosnak hangzik", de ez ugye nem egyenértékű a fiatalsággal és a kritika írója némi izzadságszagot vélt felfedezni. "De az album nagy részét elönti a ragadozó kétségbeesés, ami egyetlen életkorban sem csinos. Annyira feszes és mesterkéletlen, mint a valóságshowk résztvevőinek botoxolt arca" - adja meg a végső döfést a Variety.

A The Washington Post szerint Madonna későn érkezett erre a hip-hop nevű partira, "ami azt sugallja, hogy lelassulhatott előrehaladott kora miatt". De hogy ne csak rosszat idézzünk, a kritikus szerint Madge "még mindig képes rá, hogy tökéletesen otthon érezze magát a hip-hop világában".

A CNN és az Entertainment Weekly közös kritikája is a sztár korával viccelődik, szerintük mindenkiben felmerül, hogy "vajon mennyire súlyos ez a középkorúak krízise", a szakértők szerint eléggé. A brit Guardian sem alélt el a boldogságtól, pedig szegény Madge mennyit gyakorolta azt a jó kis sznob kiejtést. "Inkább a gyökerekről szól, mint az emlékezetes dalokról és Madonna egyszerűen nem elég meggyőző soul dívaként" - írta a kritikus.

A leginkább szakmabelinek számító Rolling Stone kritikusa pedig alantas indulatokkal vádolja a nagyasszonyt az egyik szám, a Spanish Lesson kapcsán. A szöveg alapján arra következtetnek, hogy a dal egyfajta negatív utalás Britney Spearsre, ami már csak azért is felesleges, mert szegény Brit már jóideje a földre került, nem elegáns még egyet belerúgni. Különösen nem, hogy a Hard Candyt Madonna olyan zenészekkel készítette el, akik már mind “megvoltak” Britney-nek, bár legtöbbjükkel csak szakmailag működött együtt, nem úgy, mint Justin Timberlake-kel. 

hvg.hu Shake

Madonna keres a legtöbbet

Nemhiába hívják még mindig „material girl”-nek, azaz anyagias lánynak, Madonna elsőként végzett a Forbes magazin legjobban kereső női zenészek listáján, amelyet most először készítettek el.

MTI Shake

Romokban Madonna házassága?

A News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap forrásai szerint a Nagy-Britanniában élő amerikai énekesnő és Ritchie válását már csak "valamilyen csoda" akadályozhatja meg.

MTI Kult

Madonna elbűvölte show-jával a moszkvaiakat

Madonna elbűvölte a moszkvaiakat első és egyetlen oroszországi koncertjén, amelyen 50 ezer rajongója ünnepelte őt kedd este a Luzsnyiki stadionban, fittyet hányva az orosz ortodox egyház intelmeire.

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Újabb részletek Orbán rejtélyes indiai útjáról: tuktuk-konvoj vitte a luxusszállodájába

Újabb részletek Orbán rejtélyes indiai útjáról: tuktuk-konvoj vitte a luxusszállodájába

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat