szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az új Batman filmet hatalmas várakozás előzte meg már készítése közben is, a kritikusok most az év legjobb filmjeként emlegetik.

A képregényből készült filmek régen nem számítottak különösebben vonzónak szakmailag, az első Superman adaptációk például a legkevésbé sem jelentettek kihívást sem a színészeknek, sem a rendezőknek. A szuperhősök történetei azonban az utóbbi években egyre kapósabbá váltak, komoly szakmai háttérrel büszkélkedő filmkészítők is bevállalták Spidermant, Batmant vagy az X-ment, csak hogy a népszerűbbeket említsük. A szimpla folytatások helyett már úgynevezett prequelt, azaz előzmény filmeket is forgatnak, a Batman sorozat legalábbis már a második ilyen típusú résznél tart.

A Batman Begins című első előzmény sztori, amelyet Christian Bale főszereplésével forgattak, igen jó kritikákat kapott és ami ennél is fontosabb, pompásan teljesített a mozipénztárakban, úgyhogy egyértelműen folytatásra volt ítélve. A Dark Knight néven a múlt héten bemutatott második részt már a forgatás közben óriási várakozás kísérte a rajongók részéről, de az egyik főszereplő, a Jokert játszó Hearth Ledger hirtelen halála csak még jobban felhívta rá a figyelmet.



A nálunk csak augusztusban vászonra kerülő filmet a rajongók szavazatai a premier után szinte azonnal minden idők legjobb filmjévé avatták az imdb.com nevű közösségi moziportálon eddig mintegy 70 ezer szavazattal, de a befektetőknek sem kell aggódniuk. A nyitó nap 66,4 millió dolláros bevételével  ugyanis az alkotás csúcsot döntött, a Spiderman 3-at taszítve le a dobogó első helyéről, és egyébként a gyártási költségek több mint harmadát is visszahozta a három nap alatt, a mai adatok szerint pedig már a nyereséget is termelt, mivel 158 milliónál tart a hétvége után. A nézők mellett a kritikusok nagy része is szereti a filmet, sokan ódákat zengenek Heath Ledger Joker alakításáról, a Guardian már egyenesen a posztomusz Oscar-díj esélyeit latolgatja.

“A smink úgy tűnik, felszabadította: a teste rugalmas, a szemével fejez ki mindent, hangjában az irónia, a gúny és az őrület hullámzik. Egy tanulmány ez az ember, úgy, ahogy még sosem volt, amikor mezei karaktereket játszott, színtiszta karizma” - írja Ledger játékáról a Washington Post, s még azok is elismeréssel szólnak a színész alakításáról, akik egyébként nem feltétlenül rajongtak a filmért. “A rendező legjelentősebb speciális eszköze egyébként Heath Ledger Jokere” - állítja a The New Republic.


Ledger és Bale mellett a szereplők közül visszatért még az inast játszó Michael Caine, Batman szerelmét ezúttal Maggie Gyllenhaal alakítja, aki a denevérember helyett most Aaron Eckharttal jár a történet szerint, úgyhogy számíthatunk egy kis romantikus párbajra is. Feltűnik még Morgan Freeman, Gary Oldman és egy apró epizódszerep erejéig a brit Cillian Murphy is.  És természetesen ismét megjelennek majd a filmben Batman és ellenségei gyilkos kis eszközei, lesz Batmobil és Batmotor, a háttérben pedig még mindig Gotham város sötétlik és szürkéllik, ahol a bűn újra és újra eluralkodik, hogy a fekete gumiruhás férfi ismét rendet csinálhasson. 

MTI Shake

Batman életre kel

A 31 éves Jeb Corliss különös, szárnyas öltözéket tervezett, amelynek segítségével – reméli – repülni tud, aki felölti. „Szeretnék úgy bevonulni a történelembe, mint az első igazán repülő ember” – nyilatkozta a Corriere della Sera című olasz napilapnak. Sokan megpróbálták már előtte, de senkinek sem sikerült.

hvg.hu Tech

A Robotzsaru és a Batman ihlette az új katonai páncélt

Egy amerikai feltaláló, aki korábban medvék ellen védő ruhájával vált ismertté, most visszatért, s azt ígéri, nem csak a medve karmolásától, de a golyóktól és bombáktól is megóvja új ruhája viselőit.

MTI Világ

Betiltaná Barbie babát meg Batmant az iráni legfőbb ügyész

Irán legfőbb államügyésze szerint a nyugati import játékfigurák, mint Barbie-é vagy Pókemberé, nemkülönben az országba érkező számítógépes játékok rossz hatással vannak az iráni gyerekekre, ezért meg kell akadályozni a forgalmazásukat.

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Kihúzták a lottószámokat, többen milliomosok lettek

Kihúzták a lottószámokat, többen milliomosok lettek

A boltokban és online is hasít a Lego, de karbonlábnyoma csökkentéséhez még hiányzik egy elem

A boltokban és online is hasít a Lego, de karbonlábnyoma csökkentéséhez még hiányzik egy elem

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni