Az SCI Muncy intézetben a magát a három amigónak nevező trió él a halálsoron. Carolyn Kinget 1994-ben ítélték el rablásért és emberölésért, Michelle Tharp 2000-ben került be, mert halálra éheztette a hétéves lányát, Shonda Walter pedig 2005-ben érkezett a Muncybe ugyancsak emberölésért, az áldozat 84 éves volt. A három nőt halálra ítélték, de valószínűbb, hogy előbb halnak meg természetes úton, mint hogy végezne velük a hóhér. Ugyanis az állandó fellebbezés és petíciók mellett a végzetes injekcióra csak az állam kormányzója adhatja meg a végső felhatalmazást, ám ez politikai öngyilkosság, főleg ha elítélt nőről van szó. A nők átlagos várakozási ideje a halálsoron átlagosan 11 év. A még nem a halálsoron tartózkodó elítélteknek pedig – ha fellebbeznek – ma már hatszor akkora esélyük van élve kikerülni az intézményből (illetve átkerülni egy másikba), mint a halálos injekcióval való találkozásra.

A férfiakat ellátó intézetekhez képest a női börtönökben kevesebb az erőszak, de a smasszermunka így sem való mindenkinek. A börtönőröknek két életük van, egy kinti és egy benti, a kettő között egészséges egyensúlyt fenntartani csak a kiváltságosok bírnak. Az alkalmasságot pszichológiai tesztekkel firtatják, és az erőszakos bűnözők részlegében csak időszakosan dolgozhat a személyzet. A munka folyamatos önuralmat igényel, a tréning pedig, hogy a provokálásra ösztönösen kialakuló reakciókat a minimálisra szorítsák, nem könnyű. A fabrikált fegyverekkel való támadás mellett a női börtönökben a verbális molesztálás az állandó kifejező eszköze a dühnek és a frusztráltságnak. Az emberi vizelettel és ürülékkel való dobálózás ugyancsak mindennapos, annak ellenére, hogy ezzel valaki két évvel meghosszabbítja a büntetését – kérdés, hogy a fekáliával megdobált őr szeretné-e további két éven át a rab társaságát, vagy inkább személyes retorzióhoz folyamodik.

A közvélemény igen keveset tud a börtönlakók és a börtönőrök életéről, mert a büntetés-végrehajtási intézetek világa zárt. Biztonsági okokból a börtönszemélyzetnek névtelennek kell maradnia. Minél kevesebbet tudnak róluk az elítéltek, annál nagyobb biztonságban vannak családjukkal együtt. A kapcsolat tehát hivatalos, ennek ellenére a kőszívű szadista börtönőr csupán hollywoodi klisé. A szánalom és a részvét ugyanúgy hozzátartozik a smasszerek mindennapjaihoz, mint a szigor, hiszen a rabok is emberek, ha óriási hibákat követtek is el és rosszul választottak. A legtöbb tiszt nem akarja tudni, hogy az alá tartozó elítéltek miért ülnek. Nem olvasnak aktákat, mert így könnyebben végzik munkájukat.

A Muncy börtön négy részből áll: az A(lfa) részleg az erőszakos raboké, a B(ravo) azoké, akiknek mentális problémái vannak. A harmadik részlegben, a YAO-ban, a fiatalkorú bűnözők vannak, a negyedik, a C(harlie) a halálsor. A cellákban kettesével vannak elhelyezve a rabok, kivéve a három halálraítéltet. A halálsoron lévőknek külön cella jár, tévével, és jégkrémet is kaphatnak. Az internetet ugyancsak használhatják és alkalmanként 55 dollárnyi költőpénzt is kapnak, amiből egy meghatározott listáról bármit megvehetnek. A három amigót tömérdek posta várja minden héten. A halálraítéltek a világ minden tájáról kapnak szimpatizáló leveleket, amiben a büntetést elítélők biztosítják őket a részvétükről. Jelenleg 51 halálraítélt nő van az amerikai börtönökben. Ez csupán 1,5 százalékát jelenti a halálsoron lévő populációnak. Az elítéltek fele a barátját vagy a gyerekét ölte meg, vagy mindkettőt. Pennsylvaniában utoljára 1946-ban végeztek ki nőt, Corrine Sykes-ot, aki cseléd volt, és a munkaadóját szurkálta halálra. Walter, Tharp és King már soha nem kerül ki a Muncyből, ennek ellenére senki nem látta őket kiborulni.

A börtönőrök szerint a halálsor a nyugalom ellenére is nehezebb a többinél, mert az életfogytosok jó egyharmada ártatlan, akik még az 1960-as 70-es években kapták a büntetésüket, amikor a női bűnelkövetőket komolyan elítélte a társadalom. Sokan vannak, akik ma már csak pár évet kapnának a tetteikért, mégis egy életen át ülnek. Ugyanakkor a halálsoron más a helyzet; akik ott vannak, azok biztosan bűnösök, és az aktaolvasgatás nélkül is tudható, hogy valami borzalmasat követtek el, nehéz hozzájuk előítéletek nélkül közeledni.

Krisztina O'Brien