szerző:
life-style.hu

Tulajdonképpen miért ne lehetne a nászúthoz az esküvőt is hozzácsapni?

Tulajdonképpen miért ne lehetne a nászúthoz az esküvőt is hozzácsapni? Ma már majdnem minden nászutas-paradicsomban és szerelmi fészekben lehetőség van arra, hogy kimondjuk a boldogító igent. És valóban, mennyivel romantikusabb ez a sorsdöntő kijelentés egy napfényes tengerparton, a pálmák árnyékában, mint a kerületi házasságkötő teremben! Egy külföldi esküvő nem is olyan drága, mint ahogy első hallásra tűnik, de legalábbis olcsóbb lehet, mint száz embert étellel, itallal kínálni egy hagyományos lakodalomban. A távolibb helyek ráadásul kitűnő kifogásul szolgálnak arra is, hogy miért nem hívjuk meg az igazán bosszantó rokonokat, a családot pedig megkérhetjük, hogy a kenyérsütő gép helyett járuljanak hozzá a nagy alkalom létrejöttéhez egy kis készpénzzel, vagy fizessék be magukat. A lehetőségek szinte végtelenek, csak meg kell találnunk őket. Áttanulmányozva a szakirodalmat, kísérletet tettünk egy tökéletesen szubjektív és teljesnek a legkevésbé sem nevezhető lista összeállítására. Hogy az emlék valóban örökké éljen, olyan romantikus helyeket ajánlunk, amelyek különlegesek, izgalmasak és cseppet sem szokványosak. De ha valaki még nem szándékozik megházasodni, akkor sem kell félnie, mert bármelyik helyszínen esküvő nélkül is remekül fogja érezni magát.

Vakítóan fehér esküvő a Lappföldön 

Mínusz harminc fokban anorákba csomagolva küzdeni a méteres hóval   első hallásra nem tűnik túl romantikusnak. Hókirálynőként szánon megérkezni egy hóból és jégből faragott kápolnához, ez viszont már mindjárt jobban hangzik. A lappföldi esküvők és nászutak évről évre népszerűbbek, hiszen minden adott a romantikához. A vadregényes hófödte fenyőerdők, a hómobilos túrák, a kutyák vontatta szánkózás, a könnyű és kevésbé tömeges sípályák, az erdő sűrűjében elrejtett faházikók kandallóiban lobogó tűz mind-mind feledhetetlen élménnyé tehetik a jeles/jeges alkalmat. 
Mindez és még sokkal több megtalálható a Finnországban, Saariselka környékén. Az erdőben egy romantikus hókápolna várja az ifjú párokat, és a kényelmes, az intimitást maximálisan biztosító faházak mellett a vállalkozó kedvűek kipróbálhatnak egy jégből készült eszkimó kunyhót is. A kellemesen fűtött, aranyfényben ragyogó üvegigluk melegebbek jégből készült társaiknál, és a téli éjszakában világítva fantasztikus UFÓ-kolóniához hasonlítanak. A legkülönlegesebb élmény talán az, hogy az üvegtetőn keresztül az ágyunkból nemcsak a csillagokban gyönyörködhetünk, hanem a télen olyan gyakran előforduló északi fényben is.

Afrika kettesben

Az afrikai ég aatt
©

Akik viszont borzadnak a hidegtől, jobb, ha délre indulnak. A kenyai Diaini-part fehér homokja és trópusi pálmafái tökéletes hátteret szolgáltatnak egy tengerparti álomesküvőhöz, a nászutat pedig vakmerően egyedivé varázsolhatjuk a Sable-völgyben levő faházak egyikében eltöltött pár nappal. A „Távol Afrikától” című, örökzöld filmből ismert, misztikus afrikai hangulat garantált ebben a festői völgyben, amelynek teljesen más az arculata, mint a tengerparti Kenyának, pedig mindössze ötven kilométerre van Mombasától. A faházat érdemes több napra kibérelni, és hagyni, hogy Afrika hasson ránk kicsit, hiszen a táj oly egyedülállóan vadregényes. Ha jól választunk, teraszunk egy szinten lehet a fák koronájával, így teljes pompájában élvezhetjük a Shimba hegység vonulatait és az alattunk elterülő völgyet.
Azt mondják, semmi sem hasonlítható az afrikai éjszakához. Még a levegő is más arrafelé! Egész éjszaka bátran csodálhatjuk a csillagokat kettesben kedvesünkkel, hiszen a fák ágai között tökéletes biztonságban érezhetjük magunkat, semmi sem zavarja meg együttlétünket. Legfeljebb a személyzet, ha újabb pezsgőt rendelünk a jacuzziba.

Mesebeli romantika, a Portmeirion álomfaluban

A maga nemében egyedülálló Portmeirion igazi tündérfalu Wales egyik félszigetén, Snowdonia déli partjain. A helyet egy építész, Clough Williams-Ellis álmodta meg, aki úgy akarta beépíteni a halászfalut, hogy mágikussá varázsolja anélkül, hogy tönkretenné a meglévő értékeket. A település ötven különleges épületből áll (ezek többsége ma már hotel), és mindegyik valóságos építészeti remekmű. Tele van zegzugokkal, összes szobra, parkja, alkóvja és titkos kertje mesébe illő, ahol csodás romantikus sétákat tehetünk. A foglalással viszont igyekezni kell, mert az egész faluban összesen 53 szoba bérelhető, ebből 27 önellátó egység a teljes intimitást garantálva van elszórva a tündérházakban. A főépületeket és a falu minden helyiségét (a meleg vizes medencét is) az összes vendég használhatja. A kis település és a tengerpart felkutatása, az erdő bejárása önmagában is remek program, de kirándulásokat tehetünk Walesben, és a környező Hollyhead kikötőből Írország is elérhető.
 
Búvárromantika Floridában

A világ egyetlen víz alatti vendégháza Key Largóban, Floridában található. A valódi intimitást kínáló víz alatti elszigeteltséget egyesek űrbéli túrához is hasonlítják. A vendégeknek az Emerald lagúnán keresztül hat métert kell merülni, majd az építmény bejáratához a Mangrove-szigeteken keresztül vezet az út. A vendégház egy nedves szobából, két hálószobából és egy nagy nappalival, konyhával egybekötött közösségi részből áll. A házban hat ember fér el kényelmesen. Van televízió, légkondicionáló, forró vizes tusoló és egy teljesen felszerelt konyha. A több mint egy méter átmérőjű ablakokból természetesen csodálatos kilátás nyílik a tengeri élővilágra, amelyben akár az ágyunkból is gyönyörködhetünk. A séf, aki a vacsorát és a reggelit készíti, búvárfelszerelésben érkezik, ahogy az anyakönyvvezető is, ha úgy döntünk, hogy itt tartjuk az esküvőnket, ráadásul mindehhez kaviár és homár is dukál. Nem kell aggódni, az esküvői ruha és a torta garantáltan száraz, azokat a vendégeket pedig, akik még soha nem merültek, megajándékozhatjuk az élménnyel, hogy megtanulhatják a búvárkodás első lépéseit.

Nászút az ausztrál vadonban

Faház az ausztrál vadonban
©

Ha valaki még nem látta az Ausztrália című filmet, az kénytelen látatlanban elhinni nekünk, hogy az „ott lent” található földrész a vadromantika hazája. Az Atherton környékén elterülő vadon olyan óriási területen húzódik, hogy ha civilizációt kerülő nászutat szeretnénk, senkivel sem kell találkozunk. A hely hegyek és trópusi esőerdők vízesésekkel és 160 ritka madárfajjal színesített, máshol nem található egyvelege. Ha mégsem bánjuk a társaságot, megismerkedhetünk az ausztrál őslakosokkal, vagy akár fákat is ültethetünk a helyiekkel. Ez nemcsak rendkívül környezetbarát, hanem bizsergető tudat is, hogy a facsemete évszázadokig szerelmünk emlékműve marad   arról nem is beszélve, hogy ezzel az aktussal egy kicsit kompenzálhatjuk az Ausztráliáig megtett út okozta karbon-lábnyomunkat is. Az oszlopokon álló faházakban igazi luxus vár ránk, teljesen felszerelt konyhával, fatüzelésű kandallóval, a csapokból pedig forrásvíz folyik. A helyi étterem egzotikus szakácsa pedig csodás ételeket készít mindazoknak, akik inkább mással szeretnénak foglalatoskodni, mint a főzéssel. 

Kulcsos esküvő egy világítótoronyban 

Háborítatlan csend

Skócia sok egyéb mellett régóta arról híres, hogy itt a 16 éven felüliek a szülők engedélye nélkül házasodhatnak, ami szabályszerű zarándokhellyé tette az országot. Egy világítótorony pedig tökéletes helyszín azok számára, akik elszigetelt ceremóniát szeretnének, legfeljebb egy csapat baráttal. Nagy-Britannia északi része emellett kitűnő helyszín egy, a gyönyörű tájat és a skót kastélyokat felkutató nászútra is. Az a bizonyos világítótorony Gariloch falucska mellett mered az égre, és öt kilométeres körzetében a birkákon (no meg delfineken és fókákon) kívül senkivel nem találkozhatunk. A tipikus skót táj lélegzetelállítóan romantikus, nagyokat lehet barangolni. Akiknek a kulcsos torony kevésnek bizonyul, kibérelhetik a vendégházat is, amely ideális egy önellátó csapat számára, vagy azoknak, akik a magyar vendégsereget és hangulatot külföldi atmoszférában ágyaznák. A gondnokok pedig szívesen segítenek mindennek a megszervezésében, és igazi skót házi koszttal örvendeztetik meg azokat, akik ellátást is szeretnének.

Zöld nászút egy hawaii VW kisbuszban

A Hawaii-szigetek nincs a sarkon, még Los Angelesből is hat óra repülés, de érdemes kibírni az utat, mert semmihez sem hasonlítható körülményeket kínál. A H.O.V.E. (Hawaiian Ocean View Estates) városka zöld üdülőjében, renovált Volkswagen kempingbuszainak egyikében bújhatnak el azok a hippi szellemű utazók, akik környezetbarát nászutat képzeltek maguknak, és mindezek mellett újraélnék a hatvanas éveket. A háromhektáros területen található egy hawaii dekorációjú jurta is, és a szállások mindegyikéhez külön terület tartozik vagy függőággyal, vagy hintával, vagy piknikasztallal. A fedett közösségi területen lustálkodhatunk is, vagy pedig a lávakövekből kirakott grillen a helyi bioélelmiszerekből főzhetünk valami finomat. A környezetvédelem nem mehet a tisztaság rovására, úgyhogy nem hiányozhat a zuhany és egy lehúzható biovécé, ahova a víz saját víztározóból fut. Az üdülőhelyen minden újrahasznosított és természetes anyagokból készült, az energiát pedig napelemek adják. A terület szinte teljesen turistamentes, kölcsönzött kerékpárral be lehet barangolni a környéket, a szebbnél-szebb tengerpartok egyikére is letekerhetünk.

Vadnyugati naplemente a Grand Canyonban

Naplemente a Grand Canyonnál

Sokak szerint nincsen romantikusabb hely a világon, mint a Grand Canyon. Helikopterből megtekinthetjük a reggeli fényeket, órákat sétálhatunk a különböző ösvényeken, vagy egy magunk által választott sziklán összebújva csodálhatjuk a naplemente lenyűgöző vörös színeit.
Noha maga a kanyon hűvös a téli időszakban, azoknak a házaspároknak, akik télen esküdnek, Arizona remek hely lehet egy nászútra, hiszen ott mindig kirobbanó nyár van. A környző ranchokon pedig igazi vadnyugati élet várja a szerelmeseket, vérbeli cowboyokkal. Felfedezhetjük lóháton a Mojave-sivatagot, vagy ha úgy tetszik, segíthetünk a marhák és az állatok körül is a farmon. A sivatagban tanúi lehetünk utunk második legszebb naplementéjének, amelyet steaket és babot eszegetve és sört szopogatva élő countryzene mellett élvezhetünk.
Arizonában egyébként igazi vadnyugati „puskaporos” esküvőt is tarthatunk, bónuszként pedig, ha nem félünk egy kis vezetéstől, Las Vegast is útba ejthetjük, a mesés Sedonán keresztül, mégpedig nem máshol, mint a legendás 66-os úton haladva.  

Erotika az amerikai Poconos hegységben

Ha valaki két méter magas pezsgőspohárban szeretne fürdeni és rózsaszín vízágyon szeretkezni egy csupa tükör szobában, akkor a Poconos hegység üdülőinek egyikében a helye. Ezek a nyaralóhelyek az erotikára specializálódtak, minden egyes lakosztálynak különleges fantázianeve és ehhez igazodó dekorációi (és játékszerei) vannak. A luxuskabinokat a festői tájakhoz igazodva alakították ki, és a tulajdonosok minden létező szabadidős tevékenységet lehetővé tettek a környéken. Van gyógyfürdő, golf, biliárd, görkorcsolya, tánciskola vagy tenisz. A komplexum három részből áll, és nászutunk alatt akár többször is lakosztályt válthatunk. Csónakázhatunk a romantikus tavakon, piknikezhetünk az erdőben, és felfedezhetjük a környéket lóháton, biciklin vagy éppen egy nyitott tetejű Chevroletben ülve.

Shangri-La, a földi paradicsom Tibetben 

Ki ne hallott volna már a földi paradicsomról? James Hilton a Kék Hold Völgye című könyvében úgy mutatta be a képzeletbeli Shangri-La városát, mint egy távoli, eldugott helyet, amely nemcsak különlegesen gyönyörű, hanem békés is. A Tibet völgyei és hóval takart csúcsai között megbúvó, igazi földi paradicsomot a harmónia uralja, ahol az istenek az emberek között élnek, ahol ember és természet összhangban van. Akármilyen meglepően hangzik is, ezt az utópisztikus álmot megközelíti a valóság Kína Yunnan megyéjében, amely kulturálisan és történelmileg is Tibethez tartozik. Ezen a 3200 méter magasan fekvő, tökéletes környezetben egy gyógyfürdő található 32 parasztházzal, amelyek mindegyike tradicionális tibeti berendezést kapott, igazi fadézsával és füstös kandallóval. A hely álomi, az étel mennyei, az emberek spirituálisak… Valószínűleg ez a lehető legjobb kezdet egy házassághoz!

A fent ismertetett helyek talán valóban a világ legizgalmasabb nászutas célpontjai, de utazzunk bárhova is, a nászutunkat igazán varázslatossá csak mi magunk tudjuk tenni azzal, hogy megpróbáljuk egymás társaságában a lehető legjobban kiélvezni ezt az egyedülállóan romantikus alkalmat.

"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán

"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán

Nehéz-Posony: A hatalom önmaga felett ítél

Nehéz-Posony: A hatalom önmaga felett ítél

Rosszul lett egy utas a Qatar Airways járatán, a gép Budapesten hajtott végre kényszerleszállást

Rosszul lett egy utas a Qatar Airways járatán, a gép Budapesten hajtott végre kényszerleszállást

Már vannak gyanúsítottak az észak-írországi újságíró-gyilkosság ügyében

Már vannak gyanúsítottak az észak-írországi újságíró-gyilkosság ügyében

Sri Lanka – összehangolt húsvéti merényletsorozat – 137 halott 300 sebesült

Sri Lanka – összehangolt húsvéti merényletsorozat – 137 halott 300 sebesült

Átalakítja műsorrendjét az RTL

Átalakítja műsorrendjét az RTL