szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Győzött a papírforma: a légi utas ülésszomszédok népszerűtlenségi toplistáján a büdösek, a tüsszentők és a kövérek végeztek az élbolyban.

Egy amerikai utazási ügynökség internetes felmérésének eredményeként született a rangsor. Az 1600 amerikai és kanadai megkérdezett fele a kellemetlen szagúakat tette az első helyre, 35 százalékot kaptak a köhögő-tüsszögők, míg a szimplán kövérek 15 százalékot.
   
A válaszolók kétharmada ülése háttámlájának rugdosását tartja a legnagyobb illetlenségnek, utána a hangos beszéd következik, majd a káromkodás. 44 százalék szerint a kövéreknek két helyet kellene adni, de egy jegy áráért, 39 százalék úgy véli, fizessenek pótdíjat érte.

Az ígértnél erősebb, 624 lóerős lett a Chevy sokat késett villanyautója

Az ígértnél erősebb, 624 lóerős lett a Chevy sokat késett villanyautója

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

Megpiszkálta Ajka kínos ügyeit, felfüggesztették a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját

Megpiszkálta Ajka kínos ügyeit, felfüggesztették a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját