szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A leg-ek versenyében sosem lesz szünet, vagy józan ésszel felmérhető határ, szinte minden téren kemény csata folyik a vendéglátás terén. A luxus pedig olyan műfaj, ahol nincsenek korlátok, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy elkészült a világ leghatalmasabb szállodáinak toplistája is, amelynek első helyén természetesen egy Dubajban található építmény található. Most megtudhatja, hol kell szobát foglalnia, ha szédítő magasságokra vágyik.

Az Emporis egy 100-as toplistát állított össze, amelyben kizárólag magasságuk alapján állította sorrendbe a világ legnagyobb szállodáit. Az utolsó helyen a Chicagoban található Hotel InterContinental épülete áll, a maga 144 méteres magasságával, amely azért igazán különleges, mert ezt a szállodát még 1929-ben építették fel, és még ma is elég magasnak bizonyult ahhoz, hogy a legjobbak között említhessék. A Dolton Hotel Changsha 200 méteres tornya csupán a 24. hely megszerzéséhez volt elég, a tízedik helyhez már 226 méteres magasságokra volt szükség, ezt a pozíciót egyébként a Nagoya-ban található JR Central Hotel Tower érdemelte ki.

A cikk folyatását és a fotókat a ide kattintva érheti el a Travelline oldalán.

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek