szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A mozgalom 2002-ben indult, New York volt szülővárosa, de akkor még csak heten gatyásodtak le a metrón.

A mozgalom 2002-ben indult, New York volt szülővárosa, de akkor még csak heten gatyásodtak le a metrón. Az idén a résztvevők már hat találkozási helyen gyülekeztek az amerikai nagyvárosban, majd szálltak be - még teljes ruházatban - metrószerelvényekbe, ahol aztán komótosan levették nadrágjukat, összehajtogatták és alsóneműben utaztak tovább, mintha mi sem lenne természetesebb. A rezzenéstelen arc eleve elvárás volt és az is, hogy tilos tudomást venni a hagyományos öltözetű utastársakról, főként reakciójukat nem szabad észlelni. 
   
A mozgalom ideológiája mindössze a "keltsünk derűt közterületen!" jelmondatban összegezhető. Az igyekvés mára nemzetközivé terebélyesedett, az idén összesen 16 ország 43 városában vetkőztek bugyira-gatyára, köztük az igencsak csípős fagyú kanadai Edmontonban, de a szolid magaviseletű Zürichben is akadtak aktivisták. Az ausztráliai Adelaide-ben szintén bugyiztak-gatyáztak, ám ők nem fáztak - adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon