szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

"Válik" az első számú hollywoodi álompár: Brad Pitt és élettársa, Angelina Jolie állítólag már az osztozkodást részletező bírósági papírokat is aláírta.

A News of the World - a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap - forrásai szerint a kapcsolat felbontásának jogi előkészítése már decemberben megkezdődött, amikor a csak "Brangelina-klánként" emlegetett páros felkereste Los Angeles egyik legmenőbb ügyvédi irodáját az egyenlő arányú vagyonmegosztásról és a gyermekek felügyeletéről szóló egyezség kidolgozása végett. A lapnak beszámoló források szerint a végleges dokumentumot január elején mindketten aláírták.

A szerződés olyan, mint "egy testre szabott házassági megállapodás, csak éppen egy házasságon kívül élő pár különválására kidolgozva" - mondta a News of the Worldnek az ügyet jól ismerő egyik bennfentes. A hat gyermek - akik közül három örökbefogadott - az egyezség alapján közös felügyelet alatt marad, de gyakorlatilag Angelinával fognak élni. 

Címlapon ikreik születése után
© AP
"Brangelináék" vagyona 322 millió dollár (60 milliárd forint); ebben európai és amerikai ingatlanaik is benne vannak. Egykori londoni otthonukat a szomszédban lakó Guy Ritchie brit filmrendező és volt felesége, Madonna vásárolta meg - mielőtt az ő útjaik is különváltak.

Pitt és Jolie öt éve tartó kapcsolatának megingásáról hónapok óta terjengnek a pletykák a celebsajtóban, de a News of the World értesülése szerint a dolog immár hivatalos. A lap forrásai szerint az osztozkodási dokumentum nem tartalmaz érvénybe lépési időpontot, de már nem az a kérdés, hogy a pár különválik-e, hanem csak az, hogy mikor, és az aláírt egyezség célja a kapcsolat lehető legsimább felbontása.

Sem Pitt, sem Jolie nem először éli át a válás és a különválás gyötrelmeit. Brad Pitt négy és fél évig egy másik hollywoodi sztár, Jennifer Aniston férje volt, korábban pedig Gwyneth Paltrow-val járt jegyben. Angelina Jolie először Johnny Lee Millertől, majd Billy Bob Thorntontól vált el.
Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Becsapódhatott a szovjet Koszmosz-482 űrszonda, egyelőre nem tudni, hol ért földet

Becsapódhatott a szovjet Koszmosz-482 űrszonda, egyelőre nem tudni, hol ért földet

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

És akkor tizenöt év kormányzás után eljutott a NER a wc-papír árréséig

És akkor tizenöt év kormányzás után eljutott a NER a wc-papír árréséig