szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Augusztus 26-án Boban Markovic koncertje nyitotta meg az idei Zsidó Nyári Fesztivált. Szeptember 6-ig a Dohány utcai Zsinagóga, az Uránia Mozi és a Gozsdu Udvar körül csoportosulnak a nemzetközi és magyar produkciók.

13. alkalommal rendezik meg a fesztivált, melyen a zsidó kultúra mutatkozik be Budapesten világhírű produkciókkal, kiállításokkal, előadásokkal és tavaly óta utcabállal egybekötve. A zsidónegyedként is számon tartott hetedik kerület Király és Dob utcai részein sétálva a héber feliratú üzletek, kóser boltok és rejtett zsinagógák a hétköznapokban is különleges atmoszférát kölcsönöznek a második világháborúban gettóként körbezárt területnek. Augusztus végén most már hagyományosan tíz napra kinyitják a kapukat, hogy bemutatkozzon a zsidó közösség, a művészetek nyelvét használva kultúrájának megismertetéséhez.

Boban Markovic szerb örömzenéje nyitotta meg a fesztivált
Vajda Tamás
Dr. Vadas Vera, a fesztivál igazgatója elmondta: a kezdetben egy kis klezmer ünnepségből nőtte ki magát az esemény, és az akkori ezres látogatószám mostanra 100-120 ezerre nőtt. Ennek 40%-a külföldről érkezik, Spanyolországból, Észak-Európából a tengerentúlról és természetesen Izraelből. Mind a turistáknál, mind a magyar látogatóknál megfigyelhető, hogy nem csupán zsidó származásúak érdeklődnek a programok iránt. A pontos vallási hovatartozásról nem készül természetesen felmérés, abból viszont tudnak következtetéseket levonni, hogy a Dohány utcai Zsinagógában megkérdezik a résztvevőktől, hogy először járnak-e a templomban.
A Dohány utcai Zsinagóga az esti koncertek helyszíne
Az előadókat tekintve is feltűnhet, hogy a zsidó származás egyáltalán nem, csupán az előadás zsidó témája a fontos. Udvaros Dorottya, Szalóki Ági, Falusi Mariann és még számos magyar és nemzetközi híresség vállal szerepet az eseményen, a fő attrakció mégis Dés László és életműve. Így vált idén már tematikussá a fesztivál, melyből ezentúl hagyományt szeretnének teremteni.

A gazdasági válság az igazgató bevallása szerint leginkább a finanszírozásban mutatkozott meg, az állami támogatás és a szponzori pénzek csökkentek, a jegybevételek viszont nőttek, így most már a költségvetés 30-40%- át maga a nézősereg biztosította.

Kérdésünkre Vadas arról is beszélt, hogy az évtizedes történetük alatt nem történt semmilyen komolyabb, antiszemita attrocitás a fesztiválon, néhány plakátfirkán és kellemetlenkedő e-mailen kívül.


Kult

Zsidó fesztivál nem csak zsidóknak

A Kapolcs melletti Monostorapátiban Sátoros Ünnep néven zsidó kulturális fesztivált szerveznek július 26. és augusztus 2. között. A fesztiválról kérdeztük a rendezvény egyik spiritusz rektorát, Schönberger Ádám programigazgatót.

Indul a megismételt román elnökválasztáson az érvénytelenített voksoláson taroló Calin Georgescu

Indul a megismételt román elnökválasztáson az érvénytelenített voksoláson taroló Calin Georgescu

Ötven év után jelent meg újra Magyarországon egy szarvasmarhákat támadó súlyos betegség

Ötven év után jelent meg újra Magyarországon egy szarvasmarhákat támadó súlyos betegség

Mégis mi szükség lenne egy repülő 3D-nyomtatóra? Igazából mindegy is, már megcsinálták – videó

Mégis mi szükség lenne egy repülő 3D-nyomtatóra? Igazából mindegy is, már megcsinálták – videó

RTL: Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak egy gacsályi bentlakásos intézetében

RTL: Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak egy gacsályi bentlakásos intézetében