szerző:
kadarm
Tetszett a cikk?

A Budai Vár alatt húzódó barlangrendszert már a XVIII. században is használták pinceként, búvóhelyként, de csak az első világháború után mutatkozott igény komolyabb óvóhely kialakítására. Nemrég ezt a hihetetlennek tűnő objektumot jártuk be.

Az 1930-as évek végén a közelgő háború hatására akkor igen komolynak számító kórházat építettek a budai mészkőbe. Hivatalosan Székesfővárosi Sebészeti Szükségkórháznak nevezték, de érthető módon gyorsan ráragadt a „Sziklakórház” név. A kórház a kezdetektől a János kórház intézményeként üzemelt. Budapest ostromakor igen mostoha körülmények között több mint 600 sebesültet ápoltak itt, függetlenül a betegek nemzetiségétől vagy rangfokozatától. A szovjet megszállást követően, többek között a nehézkes ellátás miatt, az intézmény bezárta kapuit.

A cikk folytatását és a videókat ide kattintva tudja elérni.

Ha a Sziklakórházat nagyméretű fotókon szeretné látni, ide kattintson!

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Már hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride-on

Már hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride-on

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette