szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

DÁNIA: Szerelemülések a koppenhágai buszokon    "Egy autóbuszon minden megtörténhet, még az is, hogy két ember első...

DÁNIA: Szerelemülések a koppenhágai buszokon
   
"Egy autóbuszon minden megtörténhet, még az is, hogy két ember első látásra egymásba szeret": ezért egy koppenhágai közlekedési társaság külön helyet tart fenn a meghittebb eszmecserére vágyó pároknak. A társaság 103 autóbuszának mindegyikében piros anyaggal kárpitoztak két egymás mellett lévő ülést, a következő felirattal: Kaerlighedssaede (szerelemülés). Az újítás népszerű az utazóközönség soraiban - közölték buszsofőrök.
   
INDIA: "Szupermajmok" a nemzetközösségi játékokon
   
Újdelhi városa meglehetősen eredeti őröket alkalmazott a brit nemzetközösségi sportversenyeken: nagytestű és energikus majmokat, "akiknek" az volt a feladata, hogy elijesszék a kisebb majomfajok képviselőit, ugyanis a tapasztalat szerint az utóbbiak több zavart okoznak. A majmokat tilos megölni az ázsiai országban, ahol a hinduk körében nagy tiszteletnek örvend Hanuman, az erőt jelképező majomisten. A város 28 karcsúmajomból (Semnopitecus) álló őrséggel rendelkezik, ennek tagjait beidomították arra, hogy elkergessék a lakónegyedekből a kisebb majmokat. A játékok idejére a szomszédos Radzsasztán államból is erősítés érkezett: tíz hosszúfarkú és fekete pofájú langurmajom. Arról nem szólt a hír, hogy miként tájékozódtak a radzsasztáni langurok Újdelhiben.  
   
NAGY-BRITANNIA: Áldott maroktelefonok a Cityben
   
A City alkalmazottai karácsony táján ünnepélyes szertartáson kérhetnek áldást mobiltelefonjaikra a londoni pénzügyi negyed egyik templomának plébánosától. A St. Lawrence Jewry templom különleges ceremóniáján mintegy 80 személy nyújtotta telefonját az áldást osztó pap felé - először 2009-ben. A kezdeményezés annak az ősi keresztény hagyománynak a folytatása, hogy a karácsony utáni első hétfőn a dolgozók áldást kérhetnek munkaeszközükre.
   
KÍNA: Egy kutya-politika Sanghajban
   
Az egy gyerek politikája után Kínában - vagy legalább Sanghajban - napirendre került az egy kutya politikája is. Tekintettel a családi kedvencek elszaporodására, a kelet-kínai metropolisz hatóságai a családpolitika alapelvét kiterjesztik a négylábúakra is. Az új törvény értelmében egy család csak egy kutyát tarthat. A kínai középosztály erőteljes bővülését tükrözi, hogy az ember legjobb barátjának mind jobb a dolga Kínában. Sanghajban a hatóságok szerint már 800 ezer az ebek száma - de csak minden negyediket jegyzik be.
   
OLASZORSZÁG: Aranykoporsó beépített telefonnal
   
Egy 280 ezer euróba (mintegy 77 millió forint) kerülő aranykoporsó volt a luxuscikkek Veronában megrendezett 8. nemzetközi vásárának legnagyobb feltűnést keltő darabja. A végső menedéket mobiltelefonnal is felszerelték - az eltemetett biztonsága érdekében. A koporsó tervezője szerint ugyanis - ritkán bár, de -  előfordult már, hogy valakit élve temettek el. Ha valaki az aranykoporsóban hirtelen magához térve rájönne, hogy sírba tették, SMS-ben jelezhetné visszatérési szándékát.
   
DÁNIA: Sörsztrájk a Carlsbergnél
   
A koppenhágai Carlsberg sörgyár alkalmazottai egy héten át sztrájkoltak és megakadályozták a szállítmányok indítását: így tiltakoztak napi sörellátmányuk csökkentése ellen. A gyár korábban naponta három palack sört juttatott ingyen dolgozóinak - az igazgatóság ezentúl naponta csak egy palackot hajlandó biztosítani a gyáriaknak.

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Hétfőig közlekedett volna a MÁV fénymozdonya, de szombaton elromlott

Hétfőig közlekedett volna a MÁV fénymozdonya, de szombaton elromlott