szerző:
Hírszerző/FH
Tetszett a cikk?

Az ismert médiakertész négy hétig még nem állhat rá a törött lábára, de járókerettel - egyik szobából a másikba - már mehet.

Bálint gazda szerdán hazatérhetett a kórházból, ahová február közepén került, miután egy autó elgázolta. A Bálint György Facebook oldalán található legfrissebb bejegyzés szerint az ismert médiakertész négy hétig még nem állhat rá a törött lábára, de járókerettel - egyik szobából a másikba - már mehet. Csütörtöktől már nemcsak családján keresztül, hanem a számítógépe előtt ülve is tartja a kapcsolatot a külvilággal.

Mint ismert, a 91 éves Bálint Györgyöt február közepén érte baleset. Makón járt, hazafelé tartott, Budapesti házától száz méterre leszállt a buszról. Ahogy átment a zebrán, elütötte egy autó. Az arcán, lábán, csípőjén sérült meg és életveszélyes állapotban szállították kórházba. Megműtötték, egy ideig intenzív osztályon ápolták.

A gázolás kapcsán a rendőrség korábban azt közölte, hogy cserbenhagyás nem történt, a gázoló sofőr a helyszínen maradt. A balesetben a Bálint Györggyel együtt elgázolt nő könnyebb sérülést szenvedett.

Ukrajna a dollár helyett inkább az euróhoz kötné a hrivnyát

Ukrajna a dollár helyett inkább az euróhoz kötné a hrivnyát

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását