szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az értekezést egy brit egészségpolitikai folyóirat, a Reproductive Health Matters májusi számában jelent meg.

Az értekezést egy brit egészségpolitikai folyóirat, a Reproductive Health Matters májusi számában jelent meg. A 1993-as lengyel abortusztörvény az ír és a máltai mellett a legdrákóibbak közé tartozik a kontinensen: csak akkor szakítható meg egy terhesség, ha veszélyezteti az anya életét vagy egészségét, ha súlyos kár fenyegeti a magzatot, vagy ha az anya nemi erőszak áldozata lett.

Abortusz ellenes kampány Lengyelországban

Egy másik törvény az orvosok lelkiismeretére bízza, hogy javasolják-e a művi vetélést, így évente több ezer lengyel nő akkor sem kap esélyt, ha a törvények egyébként lehetővé tennék terhessége megszakítását. 2007-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta a lengyel kormányt, miután egy 35 éves nő majdnem teljesen megvakult a harmadik terhességétől, amelyet annak ellenére sem engedett megszakítani egy bíróság, hogy a kockázatot több orvos is megállapította.

Ha kíváncsi a további részletekre, akkor a HVG cikkéből többet is megtudhat, kattintson!

5 perc alatt megmondja a L'Oréal gépe, hogyan reagálhat a bőre a kozmetikumokra

5 perc alatt megmondja a L'Oréal gépe, hogyan reagálhat a bőre a kozmetikumokra

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Az időskor nem láthatatlan

Az időskor nem láthatatlan

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg