szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kislánynak adott életet pénteken az Iberia Malabo-Madrid járatának egyik utasa; hála a gépen utazó szülésznőnek, gyermekgyógyásznak és orvosnak, a gyermek egészséges.

A gépnek nem kellett irányt módosítania. A háromkilós kisbabát és anyját a megérkezés után Madridban kórházba szállították. „Szerencse, hogy ennyi egészségügyi dolgozó utazott a gépen, akik segíteni tudtak” – mondta el az Iberia szóvivője, aki szerint a légitársaság nem ajánlja a terhes nőknek, hogy repülőgépre szálljanak, de senkinek sem tilthatja meg, hogy repüljön.

Más légitársaságok ennél szigorúbbak: van, ahol héthónaposnál előrehaladottabb terhesség esetén nem engedik fel a kismamát a gépre, legfeljebb orvosi igazolással. A pénteki eset rendkívüli volt: a Madridban élő anya egy temetésre utazott Malabóba – mondta el a szóvivő. Ez az ötödik alkalom, hogy valaki az Iberia járatán hozta világra gyermekét.

A szülés a levegőben történt, bő két órával azután, hogy a gép az egyenlítői-guineai fővárosban felszállt - közölte a spanyol légitársaság. Az Airbus A319 típusú gépén utazott egy szülésznő, egy gyermekgyógyász és egy orvos is, akik segítséget nyújtottak a légitársaság szerint „igen gyorsan” lezajló szüléshez.

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

Szijjártó: Az ukránok megígérték, hogy nem támadják meg a Török Áramlatot

Szijjártó: Az ukránok megígérték, hogy nem támadják meg a Török Áramlatot

A bíróságtól várja Sára Botond, hogy fossza meg fizetésétől a börtönben ülő óbudai polgármestert

A bíróságtól várja Sára Botond, hogy fossza meg fizetésétől a börtönben ülő óbudai polgármestert