szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A vendegvaro.

A vendegvaro.hu utazásszervező oldalon június 12-ig lehet megnevezni azokat a településeket, amelyeket az első három helyen látogatnának meg a válaszolók. A felmérés hétfői részeredménye szerint a legkedveltebb település toplistáját 1500 szavazattal Sopron vezeti, második a tavaly az európai kulturális főváros címet viselő Pécs, a harmadik pedig a változatos programkínálatáról ismert Eger.
   
A szavazók 75 százaléka nő, ami a szakmai portál szerint azt mutatja, hogy az utazás megtervezésénél még mindig a nők az aktívabbak. Az oldalon feltett kérdések között lakcímre vonatkozó adatok nem szerepelnek, így azt nem lehet tudni, hogy mely országrészből érkezett a legtöbb szavazat.
   
Az eltöltött vendégéjszakák alapján Budapestnek előkelőbb helyen kellene végeznie, a lista szerint a főváros egyelőre a 19. helyen szerepel. A dobogósok után az első tíz helyen sorrendben Hajdúszoboszló, Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Szeged, Gyula, Zalakaros és Debrecen található.

Vitézy: Vonalbezárásokra és járatritkításokra készül a kormány

Vitézy: Vonalbezárásokra és járatritkításokra készül a kormány

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Azt hitték, hogy részeg, ezért kidobták a koncertről a fogyatékossággal élő férfit

Azt hitték, hogy részeg, ezért kidobták a koncertről a fogyatékossággal élő férfit

Január elsején életbe lép az új EU-s cégosztályozás, minden társaságnak megváltozik a kódja

Január elsején életbe lép az új EU-s cégosztályozás, minden társaságnak megváltozik a kódja