szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az anyák jóval hajlamosabbak utánozni a tinédzser korú lányuk fogyasztói, például sminkelési és öltözködési szokásait, mint fordítva - állapították meg az amerikai szakemberek.

"Az eredmények alátámasztják az úgynevezett fordított szocializáció elméletét és azt sugallják, hogy a tinédzserek jóval mélyebb befolyásoló erővel bírnak szüleikre, mint azt gondoltuk" - írta a Journal of Consumer Behavior című folyóirat következő számában megjelenő cikkében Ayalla A. Ruvio, a Temple Egyetem Fox Üzleti Iskolájának marketing professzor asszisztense.

A fordított szocializáció egy önkéntes döntést jelent arról, hogy kit és hogyan utánozunk. Ez a jelenség inspirálta a szakembereket, mikor a fogyasztói doppelganger-effektus (fogyasztói-hasonmás) címet adták a tanulmányuknak. "Itt nem csupán az utánzás aktusán van a hangsúly. Az eredményekből világosan kiderül, hogy az alanyok tudatosan választják ki azt a személyt, akit követni akarnak és ezért hajlandóságot mutatnak arra, hogy ezeknek az embereknek a fogyasztói szokásait utánozzák" - idézte a tanulmányt a Science Daily (http://www.sciencedaily) tudományos hírportál.

A vizsgálat 343 anya-lánya páros bevonásával készült. A kérdőívekre épülő kutatásban a szakemberek azt vizsgálták, hogy a lányok, vagy az anyák hajlamosabbak-e inkább a másik fogyasztói szokásainak utánzására. A részt vevő anyák átlagéletkora 44, míg a fiatalabb generációé 16 év volt. Az eredmények szerint ha az édesanya a szívében fiatalnak érzi magát, akkor sokkal jobban figyel a divatos megjelenésre és egyfajta stílusszakértőként tekint a lányára, akinek elkezdi utánozni a fogyasztói szokásait.

Ezzel ellentétben egy divat iránt erősen érdeklődő, ám magát a koránál idősebbnek érző fiatal lány esetében még mindig kisebb a valószínűsége annak, hogy fogyasztói modellként tekint az édesanyjára és ezért nem is utánozza őt.

A kutatók szerint az anya-lánya modell az első, amelyen tanulmányozni lehet a "kétirányú befolyásolás" elméletét, illetve, hogy a doppelganger-effektus mindkét irányba működik-e. Ruvio és kollégái kétszintű kutatást folytattak, egyrészt az utánzás elméletére, másrészt a modellkövetés irodalmára támaszkodva szemléltették, hogy a "gyerekek hatással vannak a szüleik fogyasztói szokásaira, azokat a termékeket tekintve, amelyeket a szülők maguk is vásárolnak".

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca