szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sérülése miatt csak a kispadról szurkolhat csapatának és barátainak Két pasi és egy kicsi sztárja. A színészt jobb karján kötéssel kapták lencsevégre fotósok.

A 45 éves Charlie Sheen gyerekkora óta baseballozik, gyakran játszik az Arizona Diamondbacks otthonául szolgáló Chase Field stadionban. A sztárról készült képek alapján úgy tűnik, jó darabig csak a kispadról követheti majd az eseményeket, a TMZ információi szerint Sheen legutóbbi edzésén sérült meg, a jobb singcsontja mellett futó ideg szakadt el.

Mint ismeretes, a színész saját sztorijával turnézik az Amerikai Egyesül Államokban. Bár turnéjának első - detroiti - állomásán csúfosan leszerepelt, második fellépésével már meggyőzte a fanyalgókat Chicagóban Charlie Sheen. A művész sikersorozatából való távozása után saját színpadi showműsorral próbál meg javítani utóbbi időben botrányos hírnevén.

  

Charle Sheen a kedvezőtlen fogadtatás után változtatott a műsoron, és ahelyett, hogy a romlott világról beszélt volna, inkább kérdésekre válaszolt és életének epizódjait elevenítette fel. A chicagói közönség óriási ovációval jutalmazta a filmcsillagot, akit állva ünnepeltek.

Azt egyelőre nem tudni, hogy turnéját megszakítja-e a sérülés miatt, az azonban biztos, egy darabig biztosan nem léphet pályára.

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál