szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen tízezer eurót ajánlott fel egy német lap annak, akik megtalál egy Yvonne névre keresztelt tehenet. Az állat május végén tűnt el a Münchentől körülbelül 100 kilométerre keletre fekvő Zangberg falu melletti erdőben.

A Bild című lap 10 ezer eurót, vagyis átszámítva körülbelül 2,7 millió forintot ajánlott fel annak, aki élve elfogja a tehenet, miután a hatóságok tájékoztatták a helyi vadászokat, hogy lelőhetik a közúti közlekedést veszélyeztető kérődzőt.

A tehén "elejtése" a hatóságok reménye szerint azonban a végső lehetőség.

thelocal.de

Amióta közzétették a szerencsés megtalálónak járó jutalomról szóló hírt, vadászok és helyiek számosan járják az erdőket. Egy osztrák állatvédelmi szervezet fel is ajánlotta, hogy megvásárolják Yvonne-t, ha sikerül élve kézre keríteni.

A hónap elején vadászok és állatorvosok egy csoportjának már sikerült a szépen hangzó nevű szarvasmarhát kihajtani az erdőből, de az est beálltával újra nyomát vesztették.

A Bild című lap weboldalán fotót is közölnek Yvonnéről, a problémás tehénről, valamint közölték, hogy az eltűnt tehénnek már saját rajongói oldala is van a Facebookon.

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát