A súlytöbblet a cukorbetegség egyik legfontosabb kockázati tényezője, de az izmosság jelentőségére eddig nem voltak vizsgálati adatok. Preethi Srikanthan és munkacsoportja azzal foglalkozott, hogy az emberi test izomtömegének van-e jelentősége a cukorbaj kifejlődésének esélyére. Voltak korábbi megfigyelések, hogy az igen kevés izomzat fokozza az inzulinellenállás növekedésének valószínűségét, de ezek kevés emberen történt megfigyelések voltak, arra pedig végképp nem volt adat, hogy a fokozott izomzatúak védettebbek volnának az anyagcsere ilyen zavara ellen.

Az inzulin-ellenállás fokozódása a cukorbetegség egyik jellegzetes szakasza. Lényege az, hogy az inzulinra érzékeny szövetek az anyagcsere károsodás következtében csak az átlagosnál több inzulin jelenlétében tudják a cukrot fölvenni. Ennek következtében a hasnyálmirigyben lévő Langerhans-szigetek fokozott mennyiségben termelt inzulinnal igyekeznek az anyagcsere követelményeinek megfelelni. 

Ha nem kezdődik meg ilyenkor a gyógyszeres kezelés, a Langerhans-szigetek béta-sejtjei kimerülnek és ezzel elindul a cukorbetegség. A jelenség kezdete tehát az inzulin-ellenállás fokozódása, hogy a sejtek képesek legyenek ugyanannyi glukózt fölvenni. A kutatók 13 644 embert vizsgáltak, meghatározva az izomtömegüket és az inzulin-ellenállás mértékét, illetve az esetleges cukor anyagcserezavar megjelenését. A vizsgált személyek 20 évesnél idősebb felnőtt emberek voltak.

Kiderült, hogy az inzulin-ellenállás a legkisebb izomtömegű embereknél a legkifejezettebb. A vázizomzat tömegének növekedése arányos volt az inzulin-ellenállás csökkenésével: ha az izomzat 10 százalékkal fokozódott, az inzulinellenállás 12 százalékkal javult, a cukorbetegség esélyének 12 százalékos mérséklődésével. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a cukorbetegség javulását a súly csökkentése mellett a fokozott mozgás, a fittség javítása segíti, ezért az orvosoknak is ezt helyes támogatni.