szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vámpírbébi születik Bella és Edward frigyéből a novemberben a mozikba kerülő új Alkonyat-folytatásban.

Az Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész kedden forgalomba került trailerét már több mint 130 ezren nézték meg a YouTube portálon. Az ízelítőből kiderül, hogy Bella Swan (Kristen Stewart) és vámpír szerelme, Edward Cullen (Robert Pattinson) összeházasodnak, és miután megpecsételték frigyüket, végre egymáséi lehetnek. Szerelmük gyümölcseként félig ember, félig vámpír kisbaba jön a világra.

A Stephenie Meyer bestsellereiből készülő Alkonyat-sorozat minden filmje biztos kasszasiker. Célközönsége főleg kamaszlányokból és fiatal nőkből áll. A független Summit Entertainment produkciójában született részek Észak-Amerikában eddig összesen 790 millió dollár (165 milliárd forint) bevételt hoztak a stúdiónak.

A Hajnalhasadás a 2008-ban elindított filmsorozat befejező története, amelyet két részben láthat a közönség. A Bill Condon rendezésében készült első rész november 17-én kerül a magyar mozikba, míg a másodikat jövőre tekinthetik meg a nézők.

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor