szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy több mint százéves, csaknem a Déli-sarkig jutott kekszet árvereznek el Londonban.

A jelenleg privát gyűjtő tulajdonában álló kis kerek sütemény ára a várakozások szerint akár az 1500 eurót (438 ezer forint) is elérheti – közölte a Christie's aukciós ház. A keksz a brit sarkkutatóé, Ernest Shakletoné volt, aki 1907 és 1909 között a Déli-sarkra vezetett expedíciót. Csapata ezernyi, tejproteinnel dúsított kekszet vitt magával, melyek különösen táplálóak voltak.

Az expedíció résztvevőinek 160 kilométerre a Déli-sark előtt vissza kellett fordulniuk, a visszafelé vezető úton pedig az életben maradás érdekében meg kellett felezniük napi fejadagjukat. Shakleton egyik kekszét a kutatócsapat egyik tagjának adta, aki feljegyezte naplójába, hogy ettől a süteménytől "ezer fontért" sem válna meg soha. A süteményt a csapat egyik tábori szálláshelyén találták meg.

A Christie's már 2001-ben is elárverezte a brit kutató egyik kekszét, amely átszámítva 8800 eurós (2,5 millió forintos) rekordárat ért el.

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Visszahelyezték a fóti gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját

Visszahelyezték a fóti gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?