szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több mint két méter tíz centi magas, kissé nagydarab, de végre nőnek érzi magát – valószínűleg egy amerikai kosárlabdázó a világ legmagasabb transzvesztitája. A 25 éves Greg Walker sportőrült volt korábban, de 21 évesen váltott: hormont szedett, női ruhát húzott, nevet váltott és most már nemátalakító műtétjére spórol.

Akárcsak a sorstársai, az Ohióból származó Greg Walker is mindig úgy érezte, hogy más, mint a többiek. Ettől eltekintve egyébként normális gyerekkora volt, keménykötésű tinédzserré nőtt, aki motoron száguldozott a maga 120 kilójával, hogy eltakarja valódi önmagát. Sok lány csapta neki a szelet, de ő csak a barátságot kereste, és divatról, csajos témákról beszélt velük – derül ki a The Daily Mail cikkéből, amelyben fotókat is közölnek az átváltozásról.

18 éves volt, amikor elkezdte keresni mássága okát. Huszas évei elején aztán Greg nem bírta tovább a nyomást, lelki problémái lettek, inni kezdett. Az iskolából is kimaradt, pedig a kosárlabda mellett gazdasági ismereteket és marketinget tanult.

Elmondása szerint egyik nap végül rájött, mit is akar, és váltott: női ruhákat kezdett hordani, hormont szedett és kisebb lett a mérete. Két éve pedig már hivatalosan is nőként él, Lindsey néven. Szüleinek egy levélben vallotta be, hogyan érez, és mi történt vele. Családja elfogadta döntését, bár öccsétől eltávolodott.

Lindsey bejelentkezett a Guinness Rekordok Könyvénél, ő szeretne lenni ugyanis a világ legmagasabb transzvesztitája.

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Fókuszban a globális minimumadó

Fókuszban a globális minimumadó