szerző:
MTI

Húsvéti csokitojásoknak köszönhetően élhette túl ötnapos magányát egy kétéves kislány Ausztráliában halott anyja mellett.

A gyereken a kiszáradás tünetei mutatkoztak, amikor rátaláltak az új-dél-walesi Wagga Wagga településén egy családi házban, de vércukorszintje rendben volt.

A hatóságot a szomszédok értesítették, mert gyanúsnak találták, hogy a gyermek anyja napok óta nem szedte le a mosott ruhát a kerti szárítókötélről. A rendőrség szerint a 36 éves asszony nem bűncselekmény áldozata lett, halálát feltehetően egészségi gondjai okozták, de hogy pontosan mi, arra még nem derítettek fényt.

A szomszédok csodálatos anyának ismerték az elhunytat és nagyon kedves embernek, soha senkinek semmi gondja nem volt vele - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

"Nem kerültünk közelebb az álmainkhoz" - így ünnepltek a pártok

"Nem kerültünk közelebb az álmainkhoz" - így ünnepltek a pártok

Doku360: Antall József kibekkelte a kommunizmust, de építette a saját lehetőségeit

Doku360: Antall József kibekkelte a kommunizmust, de építette a saját lehetőségeit

Letartóztatták azt a három férfit, akik kirámoltak egy óbudai lakást

Letartóztatták azt a három férfit, akik kirámoltak egy óbudai lakást

Rossz hírt közölt a Huawei: igazából még messze vannak az Android leváltásától

Rossz hírt közölt a Huawei: igazából még messze vannak az Android leváltásától

Száraz vércseppből mutatnák ki, doppingolt-e a sportoló

Száraz vércseppből mutatnák ki, doppingolt-e a sportoló

Liget-restart és lefújt vb - miért ilyen engedékeny Orbán?

Liget-restart és lefújt vb - miért ilyen engedékeny Orbán?