szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem tudta kirakni a világ - kereskedelmi forgalomban kapható - legnagyobb puzzle-jét egy nő Nagy-Britanniában, mert hiányzott belőle egy darab - számolt be a The Daily Mirror című brit lap.

A hatalmas képet 32 256 részletkéből kell kirakni, de Gretha Glaselnek csak 32 ezer 255 jutott. Az 56 éves asszony fél év alatt több száz órán át görnyedt, hogy összeillessze megfelelően az 5,6 méter széles és 1,8 méter magas kép darabkáit. A sziszifuszi munka kertjének üvegházában folyt, családtagjai a lábukat sem tehették be a helyiségbe, nehogy kárt okozzanak a képben, vagy véletlenül a talpukra ragadjon annak egy darabkája és eltűnjön. 

A maximális elővigyázatosság alapján csakis a gyártó hibázhatott, a Ravensburger cég felejthetett ki egy részletkét az óriáspuzzle-ból, amelynek tömege is tetemes: csaknem húsz kiló. Az asszony nem akarta befejezetlenül hagyni művét, és megrendelte a gyártól a hiányzó darabot, amelyet meg is kapott. 

"Az egész családom kicsit őrültnek tart, de egyszerűen bolondulok a puzzle-ért. Ezt az óriásit nem fogom szétszedni, inkább leragasztom és padló lesz belőle" - idézte a nőt a Daily Mirror.

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében